Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
95 Hirtiusnak kelle egy elleniratot a közönség közé vetnie. Ő felelt Cicero dicsőítő iratára: elkiildvén azt magának Cicerónak is, ad Attic. XII. 40. „Qualis futura sit Caesaris vituperatio contra laudationem meam, perspexi ex eo libro, quem Hirtius ad me misit, in quo colligit vitia Catonis, séd cum- maximis laudibus meis, itaque misi librum ad Muscam, ut tuis libra- riis daret, volo enim eum divulgari; quod quo facilius fiat, imperabis tuis.“ —A legközelebbi levelében, ad Attic. XII. 41. kéri Atticust, hogy közölje ítéletét iratáról: „Hirtii epistolam si legeris, quae mihi quasi irpÓTckaaga videtur eius vituperationis, quam Caesar scripsit de Catone, facies me, quid tibi vísum sit, si tibi érit commodum, certiorem.“ És ad Att. XII. 44. az első megbízatás fölött kétségkívül igen csodálkozó Atticust felvilágosítja arról, hogy miért kivánja a gúnyirat terjesztését: „Illius (Hirtii) librum, quem ad me misit de Catone, propterea volo divulgari a tuis, ut ex istorum vituperatione sit illius maior laudatio.“ ... A legközelebbi levelében ad Att. XII. 45. újra ismétli az elterjesztésre vonatkozó felhívását: „Tu verő pervulga Hirtium, id enim ipsum putaram, quod scribis, ut, cum ingenium amiéi nostri probaretur, uTOÖ-ea:; vituperandi Catonis irrideretur.“ Ez vala tehát az Atticustól kért vélemény az irat tárgyában, a ki, úgy látszik, hogy végre most felelt meg a sürgető felhívásnak, a nélkül, hogy nagy gonddal olvasta volna azt; ad. Att. XII. 47. „Hirtii librum, ut facis, divulga.“ Az épen most ismertetett levelezés Hirtius munkája fölött eléggé mutatja az okosságot, melylyel a Caesar-pártiak embereiket ismerék, s azokat foglalkoztatni is tudák, mint jelen esetben Cicero szomorúan gyenge jellemét. — Hirtius Cicero dicsőítő iratára gyalázó irattal válaszol, sőt fűszerezi ezt Cicero elleni rágalommal és azután . . . elküldi neki azt. Ez pedig — maga segíti azt terjeszteni ... És mily buzgósággal sürög e czélból mindig barátai között! Cicero ezen eljárása fölött nem kevésbbé csodálkozhatunk, mint Atticus; de ha hozzá felvilágosítást keresünk, úgy hiszem, bajosan fogunk azzal megelégedni, melyet Cicero Atticusnak adott, a ki talán szintén nem látá be, hogy miként nyerhetett Cato tekintélye Hirtius gyalázása által. Ily pártgyalázó iratot oly izgatott időben nem kellett volna figyelembe venni s vele foglalkozni, és semmiesetre sem volt volna szabad ily csodált személyiségről kiadott közönséges pamphlettet még terjeszteni! Miként Cicerót ismerjük, sajnos, hogy ad Att. XII. 40. való idézetből Cicero cselekvésmódjának egyik okát a „maximis laudi- bus“-ban találjuk meg. Egyrészt, hogy dicsősége lehető messze elterjedjen, s hogy a Caesar-pártiaktól csodáltassék, indítá Cicerót Hirtius iratának terjesztésére; mígmásrészt a vituperatio terjesztése által a Caesar- pártiaknak meg akarta mutatni, hogy tulajdonképen önmagának som volt laudatiójával igen komoly szándéka. Hogy saját dicsérete mellett mennyi
