Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1884
8 ugyanis két alaphibában szenved, s ezek : a gömbi és színi eltérés. A gömbi eltérés onnan származik, hogy a lencse által vetett kép tulajdonkép nem egyenes síkban, hanem gömbfelületen fekszik, s igy, ha egyenes sik által fogjuk fel, eltorzítva látszik, amennyiben a tárgy egyenes vonalai görbe vonalak alakjában tűnnek elő. Még hátrányosabb a szini eltérés. Ismeretes dolog ugyanis, hogy a lencsék, legyenek azok akár domboruak, akár homorúak, azon közös hibában szenvednek, hogy ép úgy minta hasábok, midőn a fénysugarakat megtörik, ezeket ugyanakkor alkotó színeikre is szétbontják, s mivel a különböző színű sugarak különböző törékenységűek is, a nézett tárgy bizonyos pontjáról jött fénysugarak, törésök után, valamely gyűjtőlencse által nem egyetlen egy pontban egyesíttetnek, s igy nem egy képpé, hanem egymás mögött fekvő kép-sorrá egyesíttetnek. Ha ezen képek határán belül, pl. a sárga sugarak egyesülési távolában egy ernyőt állítunk fel, akkor rajta csak az e nemű sugarak képe leszen eléggé éles, a többi szin képei, melyek majd a felfogó ernyő elé, majd annak háta mögé esnek, nem rajzolódnak reá elég élesen, hanem szétszóródási körökkel lesznek körülvéve, s igy az egész kép homályos lesz és szivárvány színű szalaggal körülöve- zettnek fog látszani. Mindazideig, mig tárgylencséül egyetlen egy lencsét alkalmaztak — egész a múlt század közepéig — ha a messzelátóval egyáltalán látni akartak valamit, nem volt szabad más, mint kis, legfeljebb 4—5-szörös nagyítású tárgylencséket használni. S ha erős nagyítást, pl. 500-szorost akartak elérni, Scyllából Charibdisba estek. Mert, hogy a szemlencse 4- v. 5-szörös nagyítású legyen csak, kell, hogy gyujtótávolsága (f) körülbelül 5 cm. legyen s igy 500-szo- ros nagyításhoz a tárgylencse gyújtó távolságának (F) 40 m. hosszúnak kellene lennie. S valóban ily messzelátó-ször- nyek készültek is. Némelyeknek messzelátói még 40 m.-nél is hosszabbak voltak. Huyghens pl. 100 m. hosszú mesz- szelátóval dolgozott. Arra természetesen gondolni sem lehetett, hogy ily roppant gyújtótávolsággal biró tárgylencsék a szemlencsékkel egyetlen cső által legyenek megerősítve, úgy segítettek tehát magukon, hogy a tárgylencsét