Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

28

—----------------------1

v

arót? Ha már a becsületesség egy közönséges ügyvédnek is szükséges, mennyivel inkább a tökéletes szónoknak. Ha ily tökéletes szónokra gondolok, én e nevezet alatt oly férfiút értek, a ki a természettől fenséges szellemi adományokkal megáldva, minden szépet, igazat s jót összefoglal lelkében; a ki, mint valamely minta, minden oldalról tökéletes, a ki a legnemesebb szívvel kiváló szólási képességet egyesit. Az igazi s becsületes férfiú, habár kevésbbé ékesen beszél is, beszéde a belső nemes tartalom miatt szépnek nevezhető. A mi nemesen van kimondva, szépen van kimondva.

De hallanom kell elleneimet és magamat velők szemben védeni. Ok azt mondják: „Ugyan mire való a művészies beszédmód; miért beszélsz te magad is annyi finom színezéssel és okos fordulatokkal, ha a beszéd ereje és hatálya soha sem képes az igazságot kiszorítani? Az igaz ügy kevés védelemmel is győzedelmeskedik; győz a nélkül, hogy a becsületes védő sok és művészileg szabályozott kifejezésekkel élne.“ Itt először is engedjük meg, hogy néha a nemeslelkü szónok is beszélhet valótlan és jogtalan ügyben; de ilyenkor épen az történik, a mi az akadémikusoknál szokás: kik egy ügyet megtámadnak és védenek. Ilyenkor csupán mindkét oldalról vizsgálják azt, de az igazsággal ellenkező véleményt bizonyára nem nyilvánítanak. Egyébként is a szónoknak mindenre el kell készülnie, a mit ellenfele netalán mondhatna, mint a hadvezérnek az ellen cseleire ; sőt előfordulhat oly eset is, hogy a szónoknak valamely magában elvetendő ügyet kell védenie. A ki ezen csodálkozik, gondolja meg, hogy sok cselekvényt csak más cselekvényekhez viszonyítva, bizonyos személyekre vonatkozásában vizsgálhatunk és Ítélhetünk meg; némely durva tett általános szempontból enyhének és áldásosnak mutatkozhatik: az alap és szándék megváltoztathatják vagy legalább módosíthatják az Ítéletet; aztán figyelembe veendő a védelemnél, hogy egy vétket elkövető egyesek gyakran jóérzésüekké alakulhatnak át. Nem kell tehát fölöttök azonnal kétségbeesni; gyakran jobb, ha őket a haza számára megtartjuk, mint ha kemény büntetés által az államból egészen kizárjuk. Ha tehát a szónok látja, hogy valaki csalétkekkel rászedetett, de egykor még jól és áldásosán működhetik, miért ne gondolna arra, hogy azt, a mennyire lehet, megmentse. Sok példát hozhatnék fel a történelemből és az életből, de ezúttal mellőzöm. Csupán csak azt akartam kimutatni, hogy ily bizonytalanságokra a szónoknak el kell készülnie. Én ugyan nem kívánom, hogy a szónok ily körülmények között lépjen fel, de az határozott követelésem, hogy, ha a körülményeket meg nem változtat