Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1879
8 szép regéről; talán nem is létezett soha, hanem pusztán képzeletünk szülte azt, midőn az önzetlen és derék jellemeket mindegyre ritkulni s helyet engedni látjuk a tudás fája alatt nagyra nőtt generatió sivár lelketlenségének. A régi idealismus nyom nélkül elveszett korunk vastag realismusában, a lelkesedés helyet engedett a szőrszálhasogató boncolásnak, az életkedv megdermedt a blazirtságban, az ember-faragást ma tudomány-tölcsérezés név alatt ismerik, tanító és tanuló között falat vont a modern felfogás. És mégis sokan ezt nevezik tanügyi reformnak s lehurrogatják azokat, a kik nem esküsznek meg e rendszer csalhatatlanságára. — Voltak annak a régi rendszernek is rósz kinövései, a jó és helyes azonban mindig domináló részt képezett benne; az elfajult kinövéseket lekoptatta volna az idő, a modernebb felfogás ; a helyes irány pedig mindig készen állott a fejlesztésre. Mi nekünk azonban nem kellett a százados szokás által jogosult irány, hanem hízelegtünk magunknak, midőn a lelketlen Thun-féle alapra még bizarrabb épületet rakhattunk és a helyett, hogy az önrendelkezés korában ott folytattuk volna a tovább építést, hol azt 48-ban abban hagytuk, bölcseink jobbnak vélték nem-eleven talajra rakni az épületet, s igy bevittek bennünket az inhumán képzés ingo ványába, melyből a kiszabadulást a jó Isten mondhatja meg. Vagy tán humán-képzés az, midőn teletömjük fiatalaink fejét egy rakás geográfiai, statistikai, természetrajzi, cronolo- giai adathalmazzal, midőn taglalunk, boncolunk, szétszedünk élő és holt nyelveket, felaprózzuk a szépet, széptudományt és szépirókat, hogy semmi se álljon a maga egészében a tanuló előtt, hanem bámulja részletezési műveletünket, s hagyja el az iskolát, szétmállva látván még azon csekély poezist is, mely eddig lelkében megvolt. .Alapvető képzésül láttuk már oda állítva a számtant, természetrajzot, földrajzot, történelmet, élő és holt nyelveket, azt azonban nem hallottuk emle-
