Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1879
utóbb ki nem téritett volna eredeti medréből, vagy a mi még helytelenebb, sokszor absurdumba nem vitt volna. A kiknek elég idejük van a közvetlen jelen napi kérdéseitől elvonatkozva, a múlt nagy korkérdéseit kezdettől egész annak végfolyaináig beható megfigyeléssel mérlegelni, tudni fogják, mi lett többnyire a nagy emberi és nemzeti eszmékből, midőn vagy éretlen néptömegek, vagy dicsvágyó önzők hajtották azokat nyers hatalmukba. Némelyeket any- nyira meghamisítottak, hogy — s mert épen ezen alakban tüntettek fel hatalmas terjeszkedést s erről lőnek a legtöbb ember előtt ismertekké — ma már senki sem merne reputa- tiója kockáztatása nélkül azokról helyeslőleg nyilatkozni; másoknak a kezdet korából csak a neve és hüvelye maradt meg, a tartalom azonban egészen átváltozott; ismét mások eltörpültek mindjárt csírázásuk után, mert nem találtak sem kedvező talajt, sem állandó művelőket: egyesek szeszélyéből támadtak, s ezekkel egyetemben örökre el is búcsúztak a földről. — Igen kevés nagyobb szabású ideánk van, melyekről bizton lehetne állítani: ime, ezen korok támasztották, ezek fejlesztették s ezen erők s jó tulajdonok tartják fönn még napjainkban is. A legtöbbel úgy vagyunk, mint a divattal: minden ok nélkül hozzuk elő, hódolunk neki bizonyos ideig, de csakhamar teher lesz reánk nézve és szintén megköny- nyebbül szivünk, ha ismét eldobhatjuk magunktól. Ezer szerencse még, ha ily szeszélyes igények csak szórványosan s időről-időre támadnak, ha a társadalom nagyobb része épen csak annyiban vesz róluk tudomást, a mennyiben egy pillanatra szembeötlenek; ott azonban, hol a társadalom nagyobb fele mintegy belekábul a csábitó alakban fellépő korigényekbe, vagy azoknak postulatuma és határairól nem tud magának helyes fogalmat alkotni, rendesen be szokott következni a vak cselekvés kora, melyről ha egyszer ismét szerencsésen átgázoltuk, rendszerint azt szoktuk mondani:
