Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1877
G Ebből szükségképpen kettő következik: először, hogy vaunak aesthetikai tárgyak, melyeknek képzetei aesthetikai érzelmeket támaszthatnak; másodszor, hogy van lelkűnknek oly ereje vagy tehetsége, mely a jeleukezö tárgyakban meglevő aesthetikai lényeg attribútumait nemcsak felfogni, de összefoglalni is képes, s a tárgyak milyenségével arányban álló alanyi állapotot nevén tudja nevezni. Itt van oka annak, miért beszel az újabb aesthetika alanyi és tárgyi szépről, alanji és tárgyi fenségesről. Az eddigiekből — czélunkhoz képest — azon végkövetkezményt vonjuk: a) hogy vannak fenséges tárgyak, b) hogy van tehetségünk a fenséges tárgyakat — legyenek térben vagy időben — felfogni, azokról képzeteket alkotni, azokból a fenség eszméjét kivonni, s a kivont eszme hatását kedélyi úton megjeleníteni. A fenséges fogalma. A szép minden alapidomában érzéki és eszmei, alaki és tartalmi elemet különböztetünk meg. E két elemnek hárinoniás együttléte, vagy az érzékinek az eszmei fölé ke- rekedése, vagy a szelleminek az érzéki fölött való túlnyomó hatalma szerint lesz a szép (pár excellence), a kellemes, a fenséges. Három alapidom. A fenségesben tehát az eszme, a tartalom nagysága, végtelensége imponál az alak korlátoltságával, végességé- vei szemben. Oly aesthetikai canon ez, melyet Baumgar- teutől Vischer Theodorig sok philosophus és aesthetikus — explicite vagy implicite, nyíltan vagy homályosan kifejezve — vall. Alifásunk igazolására itt csak nehány kezünk ügyébe eső aesthetikus-philosophusra fogunk hivatkozni. Kant, kétségtelenül a reflexió korához számítandó aesthetikus már csak azért is, mivel aesthetikai gondolkodásának alakja lényegben a retiectaló értelemé, a Kritik der Urthcilskraft első felében (Analytik des Erhabenen) a fenségest szigorúan elkülöníti a széptől, — azaz a fenségest, nem mint . a szép külön alapidomát, tárgyalja. Kant szerint fenséges a:-, a mi minden érzéki mérteket
