Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1876

93 y. Figyelmeztetésül a t. ez. szüléknek. A nyilvános tanulók szabályszerű felvétele aug. 30- és 31-én s pótlólag septemb. három első napján történik. Ezentúl sept. 15-ig csak elkésésöket elfogadható okokkal igazolni képes tanulókat vehet fel az igazgató; sept. 15-én túl a hó végéig rendkívüli esetekben a tanártestület, e hó lefolytéval pedig csak a felsőbb tanhatóság adhat kivételes engedélyt és pedig oly feltétel alatt, hogy az illető az időközben előadott tanulmányok ismeretét szóbeli vizsgálat út­ján tanúsítani tartozzék. A fölvétel föltételei következők: a) a gymnasium első osztályába szabályszerűen csak kilen ez évet betöltött, vagy idősebb növendék vétethetik föl; b) az ismeretek mértékére nézve kívántatik, hogy értelmes és folyékony olvasásban, a nyelvtanból az alaktan főbb részeinek az egyszerű, bővített és összetett mondatok ismeretében, feltűnőbb hibák nélkül, jól olvasható dictandó-irásban, a tizedes számrendszer tudásában ezerig, a négy alapműveletben egész számokkal felvé­teli vizsgálat által biztosságot és alaposságot tanúsítson. A felvételi vizsgálat minden, a gymnasium első osztályába fölveendő ifjúra nézve kivétel nélkül kötelező. c) A felsőbb osztályokba való fölvétel a nyilvános és magán­tanulóknál az előbbi osztályról szóló legalább első rendű nyilvános tanodái bizonyítványtól tételeztetik föl. Ha a felmutatott bizonyít­vány a helybeli főgymnasiumi tanterv követelményeinek meg nem felelne, szabadságában áll a tanári karnak az illető növendéket föl­vételi vizsgálat alá venni s őt annak eredményéhez képest alsóbb osztályba is sorolni. Bizonyítvány hiányában az osztályt, melybe fölveendők, az ily tanulókkal megtartandó magánvizsgálat eredmé­nye határozza meg. d) A felvétetni kívánó tanuló a fölvételre legkö­zelebb végzett tanulmányairól szóló bizonyítványai­val s atyja v. anyja, vagy ezek megbízottja ki s é- retében tartozik az igazgatónál s az illető osz­tálytanárnál jelentkezni s ott születése évét, napját és helyét pontosan bejelenteni. e) Azon szülék vagy gyámok, kik nem helyben laknak, gyer­mekük vagy gyámoltjok fölvételekor alkalmas helyettest tartoznak nevezni, ki a gondviselése alá helyezett tanulóra nézve a tanoda fegyelmi s tanulmányi közléseit nevükben elfogadhassa. Az évenkinti tandíj minden tanulóra nézve 5 frt. A jövő tanévben az ünnepélyes „Yeni Sancte“ september hó 2-án reggeli 10 órakor fog megtartatni. Kelt Kolozsvárit, junius 29-én, 1877. Az igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents