Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1875

10

gica elméletét művelték, tartalmukat uj anyaggal gazdagították. Sőt vannak, kik Protagorast „pár excellence“ phi- losophusnak tartják, ki csak a határokat lépte át, melyek a philosophiát a sophisticától elválasztják. Prodicusról is sokan nagyon kedvezően nyilatkoznak, arra hivatkozván, hogy Socrates őt hallgatta, mit bizonynyal nem tesz, ha érdemét az egészséges logicai gondolkodás körül el nem ismerte volna. Nem lehet tagadni, hogy a sophisták minden tudománytárgyat felölelvén, mindenről „pro és contra“ vitatkozván*) a Logicának syllogisticai részét gazdagabbá tették ; azon kívül a nyelvi előadásra is kitűnő gondot fordítván (mit kellett is tenni, ha az apolog rókájának szavait: non piacet mihi, quia cerebrum non habet, hallani nem akarták. Cerebrum ugyan nem sok volt, de legalább a vonzó külső elfeledtette a tartalmi ürességet), az atticai műproza megteremtői lettek; s hogy Görögország sok tekintélyes szónoka az ő befolyásuk alatt lett azzá, a mivé. Mind igaz. De a társadalom, az absolut igazság, (tehát a tisztán tárgyias tudományosság) mezején majdnem a vakmerőség frivolitásával elkövetett rombolás előtt — hunyjon szemet, a ki akar. — A sophistiea arzenáljának összes készletét (paralogismus, faliam, captio, cavillatio stb.) mozgásba hozván, oly eljárást szentesítettek, vagy legalább akartak szentesíteni a tudományban, mely fölött az igazság tántorithatlan hívének boszankodni kellene, ha a sajnálkozás érzete (ily óriási botlás fölött) el nem nyomná a boszankodást. Szerencse, hogy a Logiea terén nem törvényesített czég alatt elkövetett furcsa gazdálkodásnak véget vetett

Socrates, kiről Pythia jósdája igy nyilatkozott: Mortalium unus Socrates vere sapitj) Igaz, hogy Socrates inkább gyakorlati bölcs, mint elméleti bölcselő, s mint ilyen a gyakorlati czél szolgálatába fogja az elméletet is. De ha tekintetbe vesszük, hogy a sophisták mindentudásán épült, egoisticus irányú subiectivisi) Gorgias az olympiai játékokra összegyűlt görögöket felszólította, hogy tennének fel neki bizonyos kérdéseket, melyeket ö — tetszés szerint — vagy bebizonyit, vagy megczáfol.

j) Diog. Laért. Lib. II. 98,