Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1874

Magyarország prímásának közjogi állása egyház- és alkotmány jogi szempontból, különös tekintettel a történeti fejlődésre.’!

A magyar nemzet a kereszténység befogadása előtt át- kos rendeltetést hitt, Isten ostorának adta ki magát, s az idegen népek folytonos üldözését ismerte feladatául.

Ily nemzet pedig, melynek vallása örökös üldözést és harczot hirdet, bizonyos elbukásának már magában hordja csiráját; minthogy a bekalandozott földrészt — Európát ,nem tarthatván nyomasztó igája alatt, előbb-utóbb a felingerelt népek visszatorló boszújának kell áldozatul esnie. így történt ez a hunok- és avarokkal, s okvetlenül így történik vala ez a magyarokkal is, ha szellemvilágukat a X-ik század alkonyán át nem alakítják az által, hogy a kereszténységet felveszik, az európai népcsaládhoz csatlakoznak s a már nagy részben keresztény Európával azonosodnak.

Erre az első legfontosabb lépést a mély belátási! Géza vezér tette, ki nem csak maga keresztesedett meg családjával együtt, hanem a hithirdetők működéseinek is szabad tért engedett. Amit ekképen az .atya megkezdett, ugyanazt egész hévvel folytatta tovább a l^fbuzgalmú fiü — István. Ez erősen meg volt győződve, bog}’, ha a szinte egy századon át űzött rabló kalandjaiban elszilajúlt magyar nemzetből tartós államot akar képezni, az eszközöket a keresztény egyház kincstárából kell kölcsöznie, mely akkoron már egy ezredéves élete folyamán keresztül kisérelgeti vala emberképző és szellemidomító erejét az egész világon, s ugyanazt Európára nézve, dicső eredményekben be is bizonyítá: iidvhozó vallásra tanítván a népeket, az erkölcsnek és jognak örök törvényeit hirdetvén, s ezekkel biztosított életpályán vezetvén a nemzeteket.

Ezen egyházat nemzetébe és országába átültetni s bennük újjáalakítást eszközölni főgondja és népére nézve főtörekvése volt Istvánnak; azt föntartani főiparkodásuk koronás utódainak.

Azonban a nemzet szellemi életének ez átalakító munkájában Istvánt egy időre megzavarja Koppány lázadása. A végzet kimondá, melyik győzzön s melyik veszszen a két ügy közül. Koppány összerogy Venczellin csapásai alatt, s Istváné és így a kereszténységé a győzelem ! Ennek következtében azután megtörtént a térítés, melyben a külföldről most nagyobb számmal beszállongott papok csak segédekül szolgáltak : az apostol István volt. Igazolja ezt azon meggyőződés. melyben még Verbőczy korában is élt nemzetünk, t. i. hogy a magyarokat nem a külföldről jött papok, hanem saját fejedelmök szt. Isztván térítette a keresztény hitre. *)

*) Kútfők: Tőrük Jáuos, Magyarország l’riiuása. Pest, 1859. I.—II. r. Franki Vilmos, dr. M. Siou. Esztergom. 1866 évfolyam. ;Pray György. Specimen Hierarc hiáé llungar. Pozsony és Kassa. 1776—1779. I.—II. k. Péterffy Károly, S. Concilia Eccl. R. Cath. iu R. llungar. celebrata. Pozsony, 1741—1742 I.—II. k. Szalay László, Magyarország története. Lipcse és Pest, 1852—1860, 1.—VI. k. Horváth Mihály, dr. Magyarország történelme. Pest 1860—1863. 1.—VI. k. Kerékgyártó Árpád, Magyarország története. Pest. 1867—18<2. I.—VI. k. Ugyanattól, Magyarország mivelőd, története. Pest, 1865. I. k. Lányi K.. Magy. egyh. történ. I.—II. k. Pauer János. Az egyh. rend érdeme Magyarorsz. történetében. Székes-Fehérvár, 1855. I. k. Cherrier Miklós. A magyar egyh. története Pest, 1856. 1. k. Nagy Pál, História Pragmatica K. Hun- gar. Pest. 1S23.1.—II. k. Kovách Pál, dr. A magyarít, törvényit, történeti vá- zolata. Szeged, 1861. I. k. Kőnek Sándor, dr. Egyházjogtan Pest, 1671.1.—II. k. Udvardy Iguácz. dr. Egyh. jogtan. Veszprém, 1846. I.—II. k. Mészáros Károly, Tartom, zsin. Pest. 1859. I. k.

De azért István a kereszténység karjai között is függetlennek akarta látni népét minden külhatalomtól úgy politikai mint egyházi tekintetben. Az akkori fogalmak szerint két hatalom, mint a társadalom védelmére rendelt két kard, létezett a keresztény világon; ezek egyike a pápa, másika a császár személyében központosúlt. István, mint már keresztény fejedelem, királyi czímet s koronát óhajtott. Az uralkodó fogalmak szerint ezeket a hatalmak egyikétől kellett nyernie. Ö nem a császártól, kinek azonnal hűbérese lett volna, hanem a pápától kérte, kinek egyházi hatalmától országa függetlenségét nem féltette.

Pannónia egyházi tekintetben a lorclii és salzburgi érsekek megyéihez tartozott. István magas értelmiségénél fogva belátta, mily veszélyes következmények származhatnának abból országa függetlenségére, ha német érsek válnék egyháza fejévé. S ennélfogva, mihelyt a térítést folyamatban látta Esztergomban, fejedelmi fővárosában érsekséget alapított mely feje legyen az új magyar egyháznak.

Az érsekségen kívül alapított még István püspökségeket is. Ezek megerősíttetése s a királyi czím és korona kieszközlése végett, Asztrik választott kalocsai püspök vezérlete alatt, követséget küldött Rómába. A pápa, II. Sylvester, a követség előterjesztésére, István iránt tiszteletre ragadtatva, így kiált fel: „Én apostoli vagyok, de ő méltán Krisztus apostola, ki által az Űr annyi népet térített meg ! Azért rendelkezése alatt hagyjuk Isten egyházát és a népek igazgatását.“ Az apostoli áldást magában foglaló 1000-ik évi márczius 27-én kelt hullában a pápa folytatólag még ekkép nyilatkozik: „Ez oknál fogva, dicső fiam — István — azt mit tőlünk és az apostoli széktől kívántál, a királyi koronát és nevet, az esztergomi érsekséget és a többi püspökségeket a mindenható Istennek és sz. apostolainak, Péternek és Pálnak hatalmából apostoli és minden áldásunkkal, mind örömest engedélyeztük, engedélyezzük és megadjuk.')

Betöltvén István a püspöki székeket, ezeknek főpászto- rai a keresztény egyház világhivatásának megvalósítására törekedtek. Azt művelték e hazában is, mit az egyház minden általa elfoglalt téren tett: a nép erkölcseit szelídítették, a tudományokat, művészetet, szóval a valódi műveltség minden elemeit élő mozgásba hozták.

A magyar nemzet keresztény s Magyarország királyság lett, De ezzel új viszonyok is keletkeztek, melyek beálltával a nemzet erkölcsi állapotának s polgári szerkezetének is át- alakűláson kellett keresztül mennie. És kik állottak István oldala mellett az ő alkotó munkájában? A főpapok, kiket a rendi szerkezet szerint első országos renddé emelt, s nekik gazdag földbirtokokat adományozott. Az egyháziaknak földbirtokokkal való gazdagítása s az állam rendei közé emelése volt az, mi a kereszténység nagy családjában az egyházat az állammal bensőleg összeforrasztotta. Gyökereivel az egyházban állapodott meg a jószágos főpap, de törzsével és ágaival a világi hatóságba nőtt.

') Szalay. I. 72. 1.