Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1873
kik a lángelmék termékeit, mert meg nem érthetik, «úját alanyiságuk szerént mérik ; miből természetesen a valónak épen forditott képét nyerik. Mi nem találunk valamely jelentős s igy elfogadható okot azon vélemény támogatására, hogy Aristoteles empirista, plane túlzó —mint azt még tekintélyes scholasticusok is hangsúlyozzák. Mert az inductiv módszer alkalmazása s ennek segélyével — analy- tikai utón — az általánosnak egyesből, az abstract- nak concretból, a lényegesnek a jelenetből, az okozatnak az okból való levezetése s igy egy absolut fogalom-képnek alakitása sehogy sem jogosít fel bennünket Aristotelest túlzó, egyoldalú empiristának tartani. Bacon Verulamius alig tett egyebet, mint Aristoteles, bár az inductiv módszernekbeutat nyitott tudományba és életbe egyaránt; mégis kinek jut eszébe az empirismus egyoldalú vádját Bacon szemébe dobni. Aristoteles a tapasztalásban az ismeretszerzés előföltótelét, az észrevevésben az any agot látja, melyből a gondolatok kifejtetnek. E tényben, valamint a speculatiónak a tapasztalással való kiegyeztetésében mi Aristotelest közelebb látjuk állni Kant-hoz, mint a módern empiristákhoz. — Er hält — mondja Dühring is — die äusserliehe Mitte zwischen Speculation und Empirie ein und bewegt sich unter einem doppelten Einfluss, indem er einerseits in einem gewissen Maas die Gedankennothwendigkeit und eben so in einem gewissen Maas auch das Gebiet der erfahrungsmassigen Tliatsa- chen kommen lässt. Az empirismust tudományos mezbe öltöztette s mint noeticai rendszert „Essay concerning human understanding'“ czimü munkájában szervesitette Locke, angol bölcsész (1632—1704). A platonismus és a scholasticismus némely képviselőinek hagyományos tanát a velünk született eszmékről (idées innóes) megvetvén, önállóan kutatja az ismeretek forrását, melyet a tapasztalás két — belső és külső — nemében sensatio és reflexióban talál fel. — így fogja fel Locket Dühring is, ki „Kritische Geschichte der Philosophie“ ez. m. 325 1. mondja: Alle unsere Begriffe sind entweder der sinnlichen Auffassung oder einer Art von innerer Spiegelung (Sensation und Reflexion) zu danken“. Hogy e szerónt az eszmékre, mint a legszorosabb értelemben vett ész productumaira Locke nem is reflectai, annak okát merev empiristicus álláspontjában találjuk. Minden ismeret a tapasztalás eredménye. Még a legegyszerűbb logikai tétel A^=A, vagy: Lehetetlen, hogy valami legyen és ne legyen, — sincs eredetileg adva, hanem — Locke szerint — a fent jelzett két ismeret-tényező által kell szerezni. A lélek tapasztalás előtt „tabula rasa“, melyet az érzéki benyomások (impressions) s a lelki élet mechanismusá- nak a reflexiv értelem által felfogott s tárgyiasan kör- vonalozott productumai töltenek be. „Fertige Vorstellungen giebt es im Rahmen des Bewusstseins von vorherein nirgend, und unser ganzer Vorstellungskreia isteinErgebniss der Aneignung und Ausbildung.“*) Kérdés már most: hol van a tiszta metaphy- sikai ismeretek forrása, midőn kétségbe nem vonható tény, mert a népek cultur- és jogélete, religi- oja és művészeti haladása bizonyltja, hogy felsőbb transscendental ismereteink is vannak, melyeknek érzéki tárgy nem felel meg, s melyek — e szerint— az érzékek munkájával a tapasztalásból nem vezethetők le?... Vagy tán az ily ismeretek rudi- mentái, mint homályos, virtual képzetek eredetileg megvannak bennünk? Ezt nem engedi hinnünk Locke részéről az „a priori“ ismeretek tagadása. De tegyük fel, hogy némely még nem eléggé kidomborodott ismeret-hatványokkal bírunk, ki állíthatja, hogy a Locke értelmében vett reflexió munkája mellett azok határozott metaphysikai egységekké lesznek, hogy bevégzett concret alakot nyernek ? !... A forrás, melyből a tiszta metaphysikai ismeretek erednek — az ész; de erről, mint az eszmék tehetségéről hallgat Locke, ha csak a reflexiv értelem és az ész nála egyet nem jelent. Ha ez áll, miért nem öleli fel ezen, a reflexiv értelemmel analog, ész az egész eszmevilágot? Miért foglalkozik oly félénken csak egy pár speciális eszmével ? Bár az ismertetett Locke-féle empirismus következetes, mindig hű magához — a rationalismus határköveit még sem birta kikerülni. Mi ezt nem hibául tudjuk be Lockenak; ez nyilt bizonyítéka annak, hogy az ember bár mennyire is iparkodik magát az egyetemes (érzék-szellemi) emberitől fügDühring.
