Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1859
\ Hogy a nagy Károly halála után következett időszakot nem lehet a műveltség aranykorának nevezni: őszintén bevalljuk; de okát is adjuk, hogy miért nem? mert a művészet és tudomány csarnokai, melyek Károly uralkodása alatt emelkedtek, barbár népek pusztításai által földulatva, romokká lettek. Nyugatot belharcok marcangolák, s a folytonos villongások miatt a tudomány, mely C3ak a béke olajágának árnyékában virulhat, kellőkép ki nem fejlődhetett. Egy erény volt csak e korban, mely magas becsben tartatva, bajnokát a dicsőség babérjára érdemesítette, s ez, c kornak főszüksége — a vitézség volt. Es igy a nagyok és nemesek, sőt a középrendiiek is, kiknek kebelét a dicsőség vágya dagasztá, a hadi pályát választották hivatásokul. A legjelesebb tehetségű férfiak, kik a tudományban az emberiség nagymesterei lehettek volna, vérmezőkön hullottak el. A világi főbb urak még a tudomány elemeinek legszűkségesebbikét — az Írást sem tanulván meg : mi volt természetesebb, mint a tudományok lenézése ; pedig csak ott diszlik a tudomány, hol becsben tartják. A nevezetesebb családok sarjadékai ritkán léptek tudományos pályára, vagy ha igen, ezek is többnyire olyanokból váltak, kik törpeségök vagy más testi hiba miatt a fegyverek forgatására alkalmatlanok voltak. A tanulást nehezítette a kéziratok ritkasága s ezeknek magas ára, mely a szegényebbeket akadályozta a művelődésben. A vad népek a könyvtárakat elpusztították, s igy, a sajtó még nem lévén föltalálva, a leirt könyvek igen megfogytak. Majd ismét a tüz-elem martalék- jává lett több könyvtár. Ezekhez járul még a X. században elteijedt balhiedelem a világ közeledő elenyésztéről, mely az embereket még közönyösebbekké tette a tudományok iránt. Sehol biztos menedéket a tudomány és művészet nem találhatott, csak a kolostorok és székes- egyházak falai között, hol a száműzött és üldözött mázsák egyedül leltek szives fogadtatást. Valóban nagy szerencse az emberiségre, hogy az isteni gondviselés az egyházi rendet és szerzeteseket állítá föl a tudomány és művészet őrjeiül! -— l)e bár az elsorolt okok miatt szomorú alakban tűnik föl a tudományosság és művészet a X. században; mégis az egyház legalább megőrzötte keblében a tudományosság csiráit anynyira, hogy, midőn kivált VII. Gergely által az egyházi élet áj erőre kapott, azonnal élénk mozgalom mutatkozhatott a tudomány terén is. Az egyház tehát, bármily szomorúak voltak is körülményei, nem engedé kialunni a tudományosság fáklyáját, melyet korábban töl- lobogtatott; sőt menynyire ezt a népek költözéseiből származott dálások engedték, a tudomány különféle ágában kísérletek tétettek, s több iró munkája említésre méltó. Különösen a st. gal- leni és klugny-i kolostorok falai közöl sok nevezetes férfiá fényeskedett a tudományosság egén, miként valaki mondá: maga ez a név St. Gallen elég arra, hogy a középkori szerzetes életet henyeségről vádoló elnémuljon. E jól ápolt sarjak nem sokára szépen kihajtottak s bő virágzásnak indultak az egymás után keletkező nagy egyetemekben, melyek rendeltetése vala minden néposztály közös kincsévé tenni a nemes tudományokat. A X. századot tehát mintegy az emberi ész szenderiileti korszakának, ha szabad e szóval élnünk, lehet tekinteni; mert a századok szintágy, mint a napok, megkivánják a pihenés, álom és lülébredés korát. Az emberiség valamint az éjjeli, ágy a százados szányadás által mit sem veszt; mert a mi a látszólagos munkátlanság által elvesz, azt a megújult erők által visszanyeri. S e szányadást a világosság Teremtője, a legbölcsebb Alkotó csak azért engedé az emberiség történetében, hogy annál nagyobb buzgalommal törekedjék magas tökéletességére a fölébresztett értelem; mert a következő századokban anynyi buzgalom, anynyi tö9 — 9 —
