Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1857

16

cias, et ipsi Episcopo gustum, et populo in illis terris novitate laetitiam, haereticis etiam ad- mirationem, quorum vox fűit: Tota Sedes (Maros), opibus collatis, tali excitando te mplo pár non esset.“ — Említi ugyanott ezt is: „Quo loco, veteris stationis sexennio, ©nbiculum incolui, ibi nunc chorus (templi) est divinis laudibus destinatus.“

12. §. 1751-ben, őszszél odahagyá örökre Gyalogi János Kolosvárt és Erdélyt, a hol derék szerzetének s kath. vallásunknak gyarapításában apostoli buzgalommal működött s annyit fáradozott vala; és 1752-nek elején Kassán leljük öt (fennemlített kéziratának egyik jegyzete szerint, a 298-d. lapon), a hol 1753-ban készítette és sajtó alá is bocsátotta következő című latin verses munkáját: (360. lap.) „Ad Cassoviensis Collegii Academici Scholasticos

Soc. Jesu. De arte diu vivendi, cum sensuum, judicii et memoriae integritate, ad Dei et Domini noştri obsequium. Kalendis Januariis Anni 1753. Strena oblata ab collega 68. annorum sene ex ead. Soc. Jesu.“ Negyedrét. Három ív. — Nyomtatott húszadik munkája.

Ugyancsak Kassán töltött életszakaszában fordította magyarra Csete Istvánnak, jezsuita-társának, (a ki 1681. — 1700. Erdélyben Vízkeleti István álnév alatt működött,) a szentek dicséretére írt latin szónoklatait, és azokat Kassán, 1754-ben, ily cím alatt közre is bocsátotta :

„Panegyrici Sanctorum Patronorum Regni Hungáriáé; tudniillik: Nagyasszonyról, magyar szentekről és az országhoz tartozandó kiváltképen való innepekre jeles Predikácziók. Irta deákul Csete István. Fordította Gyalogi János. Kassán 1754.“ Ivrét. 522. lap.

Gyalogi ezen munkájának kassai példánya kezünknél lévén, valamint a címlapot, úgy a nyomdahelyet s évet is az utolsó vonásig egyezőnek találtuk a kéziratából átvett s fent közlött címmel. Ezen nyomtatvány címét így találjuk Sándor Istvánnál is („Magyar Könyvesház.“ 110-d. lap.); Horányi azonban (Memoria Hungaror. T. II. pag. 53.) írja, hogy Gyaloginak idézett munkája Kassán, 1 7 5 0-ben (!), másutt pedig (Nova Memor. Hungaror. pag. 732. Not. a) azt állítja, hogy ugyanazon munka Kolosvártt, 1 7 5 0-ben (!) nyomatott legyen. Horányi tétovázása itt világos és kézzel fogható. Gyalogi idézett magyar egyházi beszédeinek kassai és pedig 175 4-d. évbeli kiadása köztudatos dolog, melyből egy-egy példány majd minden jelentesebb könyvtárban fennvan; míg a kassai 175 0. és kolosvári 175 0. kiadásokról, magán Horányin kivűl, egy könyvészeti munka sem emlékezik. Azonban figyelmet érdemel Horányinál az, hogy ő Csete István irodalmi működéseiről értekezvén, az ez által szerkesztett művekre vonatkozólag, Gyaloginak kolosvári 1 7 50-d. kiadása előszavához (praefatio) utasítja olvasóját, mint a melyből ő Csetének mind munkái lajstromát, mind érdekes életképét híven átvette. Hol még az is felfokozza a figyelmet, miszerint Horányi ugyanott első kötetről is („Tomo primo. Anno Domini MDCCL.“) világosan szól. Tehát volt második kötet is, vagy csak szándékoltatok? Olyatén előszó, minőre Horányi hivatkozik, a kassai (1754-d.) kiadásban nem áll; tehát mégis kell egy kolosvári 1 7 5 0-d. kiadásnak léteznie: de ki ismeri? Annyi bizonyos, hogy Csete Istvánnak, a magyarországi szentek ünnepeire készített s Gyalogi által magyarra fordított egyházi beszédein kivííl, volt még számos egyházszónoklati műve. Amazokon kivűl fordított-e Gyalogi ezekből is? Kérdés. Vagy ha fordított s ki is nyomatott, ezen kiadásnak csak egyetlen példányát ki képes felmutatni? Véleményünk szerint Gyalogi a kassai 175 4-d. kiadáson kivűl, más egyházi beszédeket nem nyomatott; mi abból derűi ki tisztán, mivel Gyalogi János sokszor idézett kéziratában, melybe 1753-ig írt és sajtó alá bocsátott minden munkáját s kiadását egyenkint bejegyzé, ezen utóbbi nyomtatványáról csak egy szóval sem emlékezik. Azt pedig feltenni Gyalogi r ól, hogy ő, ki legcsekélyebb szer-