Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1856
— 9 lompálcájára szétriadtak, tovaszállottak a sötétség vészmadarai, s tanyát lelt körünkben a béke szelíd galambja. A jótevő fejedelem, szövetkezve a nemzet közboldogságát szívükön hordozó hazafiak hű seregével, mindenütt épített, szervezett, s új tenyészés kezdé eltakarni a romokat. Isten irgalma megszánta a magyar egyház zilált, bonyolult helyzetét is. Férfiakat hivott meg a nagy munkára, tudományban bölcseket, hitéletben buzgókat, munka-kitartásban erőslelkű- eket. A magyar kath. egyház szétemyedt bárkájának deszkaszálait mesterkezek foglalák össze. Mint szebb jövő reménycsillagai, úgy tűnt fel a XVI-d. században magyar egyházunk egén a két szellemdús egyháznagy: Oláh Miklós és Draskovics György. Az első, mint esztergomi főérsek, midőn a romai magyar egyház kormányát átvette, azt a legszomorúbb állapotban találta. A fejetlenség abban tökéletes volt. A kér. katholikus hitélet és vallásos szellemű közoktatás teljes feloszlásban. A szent buzgalmú egyháznagy először is a vallásos érzelmet felkölteni, a hierarchiai szerkezetet újra fölépíteni, s a hitújítási kedvenceszmék irányában hittani nyilatkozás és fenyíték helyreállítása által, az egyesülés és erkölcsiség erejével új védfalként igyekezett körülvenni az el- hanyatlott ősi államegyházat. — Ügyes kezekkel ezután a közoktatás valláserkölcsi érdekeit ragadta meg. A köznevelés fontos ügyét a vallás ingatlan alapjára fektette. A hon zavarai közt elenyészett kér. katholikus tanintézeteket ilyetén irányzatban élesztette föl. Számos új tanodákat szervezett, s azoknak éberfigyelemmel tartását főpásztori legédesebb gondjai közé számította. — Ily magasztos szellem lelkesíté Draskovics Györgyöt (pécsi, utóbb zágrábi és győri püspököt, majd kalocsai érseket) is, ki az ősi egyháznak ez árvaságában szintén egyik gyámok volt; zágrábi és szombathelyi zsinatai s megyéje látogatásai által a vallásos buzgóságot s lelkészi munkásságot tartotta ébren. Hogy apostoli szellemű működéseiket áldott siker koszorúzta, azt a mennyből szállott termékenyítő kegyharmat mellett, a hazánkba egy általok betelepített új szerzetes rend, a nagy hatású Jézus társasága lankadatlan hitbuzgalmának köszönhették. Ugyanis halhatatlan érdemű mindkét főpapunk, magasztos céljaik kivitelére, Loyola apostoli szellemű fiait használták fényes sikerrel. A főérsek 1561-ben vitte be először Nagyszombatba a szent gyarmatot ; később (1586.) Draskovics sürgetéseire nyerte ki a nagy hivatású szerzet a túróéi prépostságot s a két magyar hazában bő aratással kezdődtek meg a térítések. A vallás-erkölcsi közoktatás hihetetlen virágzásra fejlődött a rend célirányosan kiképzett tagjainak avatott kezei között. Két századnál tovább (1773.) boldogítá a magyar hazát s kér. kath. egyházat a Jézus társasága üdvös működéseivel, mialatt hitéletben példás erkölcsű, a köznevelésben kifogyhatlan buzgalmú, az irodalomban pedig kitűnő tudományosságú derék férfiakkal diszesítette az emberiséget, s illetőleg a két magyar hazát. Nem tartunk birálati szemlét a sokoldalú hivatásának lelkiismeretesen megfelelt szent társulat nagyszerű működései felett; erre erőnk s készültségünk igen gyenge s felette hiányos, de látpontunk s kötelességérzetünk felett álló tárgynak is tekintjük: egyébiránt a kor, melyben az láthatárunkról letűnt, még oly közel esik hozzánk, hogy írott műveire szükség csak utalnunk, hogy iránta buzgó tisztelet ébredjen az elfogulatlan kebelben. Mindazáltal azt a valódi érdemnek szívesen hódoló tiszta lélekkel kimondani nem vonakodunk, miszerint elutasíthatlan kötelessége minden saját egyháza fényét s dicsőségét hű keblén hordó felebarátnak, kegyelettel viselkedni s illő tiszteletben tartani azon Jézus szellemétől egészen áthatott hitbajnokok emlékezetét, kik Isten dicsőségének terjesztésére, anyaszentegyháza felmagasztaltatására, az emberiség ideig s örökké tartó javára egész éltüket ajánlák fel áldozatúl; hisz dönthetlen igaz szó, hogy az anyaszentegyház, az isteni malaszt munkálkodásával, saját hű fiaiban, igaz híveiben dicsőül meg, s nyer mennyei érvényt Isten földi országa. Az eddig mondottak után mindenki tisztán beláthatja, miszerint ama szent hivatás benső s irányadó érzetének, hogy az egyház magasztos hivatása az emberiség és nemzetek számára „az örök tüzet“ a világosságot, az Istentől nyert szellemi szikrát az elalvástól s visszaéléstől megőrizni, — kell tulajdonítanunk mindazon nagyszerű áldozatokat, miket a két magyar haza dicső emlékezetű egyházfejedelmei s az általok nevelt magyar országnagyok vallás és nevelés érdekében, a mohácsi elpusztulás óta, nemzeti és vallási háborgások közepeit szakadatlanúl hoztak. A két hazában halhatatlan nevű egyháznagyaink kiapadhatlan áldozatkészségéből keletkezett számos tanintézetek mellett, hol még a legszegényebb pórfiú is ingyen iskolázhatott, keletkeztek még tápláldák (convictus), hol a szeretet asztalán minden árva és szegény gyermek, ki
