Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1856
-19 ható, joggal neveztethető. — A jezsuiták ezen egykori jelentes könyvtárának alapján emelkedett oda a mai lyceumi könyvgyűjtemény, hogy köteteinek száma a tizennégy ezeret meghaladja. c) A gyógy szer-tár. Ezt csak egészségi tekintetben érintjük itt röviden. Ott, hol csak a nevelés- és közoktatással foglalkodó egyének száma a negyvenet túlhaladja; hol a növel- dék iíjai kétszázon fölül járnak, s a tanuló sereg bizonyára megüti az ötszázat, mindezekhez tudva még a számos tagokból álló szükséges szolgaszemélyzetet: kiáltó szükség van ott egy házi gyógyszer-tárra. Hogy a társoda kormányzójának egy ilyennek szervezésére fő gondja volt, bizonyítja az, mert a házban egy ilyen létezett. Ugyanis történeti adatunk van reá, hogy a XVTH-d. század közepe táján a város déli részén emelt új épületben a nyomda- s könyvtárral együtt gyógyszer-tár is alakíttatott, melyből a szegény sorsúak ingyen láttatának el. Végezetre, még egyéb tudományos eszközök tárairól, gyűjteményeiről (muzeum) kellene tüzetesen szólanunk; de ilyekről szóló biztos adatok hiányában hallgatni vagyunk kénytelenek. Pedig, hogy az egyetem illető szakosztálya mathematikai eszközökkel ne birt volna, alig lehet kétleni, miután ii’va van, hogy Hell Miksa (tudós jezsuita-csillagász), mint a mértannak Kolosvártt rendes tanára (1752. —1755. —- f. 1792. tavaszhó 12-d.), saját lakában Observatorium múzeumot állított vala fel. Továbbá, hogy a természetiek tára is gazdagon el lehetett látva, már magának a szenvedélyes természetbúvárnak, Fridvaldszki János nyugalmazott jezsuitatanárnak, a maga korában elhirhedt neve is eléggé kezeskedik. Mindezen mozgó tárgyak azonban a feloszlás aggályos napjaiban könnyedén széthordathattak, s ma már sem irott sem mű-emlék nem tanúskodik egykori léteztökről. És így e második időszak eseményei s életnyilatkozatainak vázlatos rajzát is befejeztük volna. De hátra van még egy komoly pillanat, mely a nagyhatású Jézus társasága s így a ko- losvári társoda felett is határozott. Közel harmadfélszáz év során keresztül (1540—1773.) működött kitartó szorgalommal s törhetlen hűséggel a Jézus társasága a kér. kath. egyház s ennek magasztos befolyása alatt az emberiség legszentebb érdekeiben. Miután a világ különböző részeiben, de főleg Europa több tekintélyes országaiban mindent megtettek, mit hivatásuk, rendeltetésük s a kor kivánataihoz képest megtehetének: fényes érdemeik növekedtével elleneiknek titkon forralt gyűlölete általános kárhoztatásban tört ki. Hogy az erkölcsi romlottságot orvosló s a berögzött téveszméket irtogató kezeik közt számtalan beteg kebel leljajdult, természetesnek találjuk; mert jajszóra rendesen csak elevenre ható műtét fakaszt. De a sok helyt fel-felhangzott jajszó végre elleneik részéről közlármává frigyesűlt, mi a társaság vesztét vonta maga után. A nagy élet színpadáról le kellett lépniük, hogy elleneik soha nem nyugvó agyarkodása vérontó mozgalmakban ne törjön ki. Europa fejedelmei többségének óhajtása volt, hogy a nagyhatású társaság megszűnjék. Fontos okoknak s magasabb tekinteteknek engedett tehát a szentséges atya, XIV.-d. Kelemen pápa (családi nevén Gí anganelli), midőn az eltörlő bullát 1773-ban, a rend védszentjének, Loyola sz. Ignácnak napján (mások szerint azonban nyárhó 21-dikén) aláírván, a szélesen elterjedt Jézus társaságát — Porosz- és Oroszország kivételével — feloszlatta. Megszűnt tehát a munkás szerzet a két Magyarhon határain belül is, hol a hanyatló s majd végkép elenyészett catholicismusnak visszaállítója s hat év hián két századon keresztül Erdélyben egyik fő-támasza, a keresztény kath. szellemű közoktatásnak pedig, s ezzel együtt a tudományoknak gondos, floridai kertésze vala. A megszűnt rend tagjainak többségét kegyes királynőnk Mária Terézia, a tudományosság s nevelői ügyes tapintat tekintetéből, hazai tanintézeteinknél más nevezet alatt megtartotta. — így lett vége az erdélyi jezsuiták kolosvári virágzó társodájának s vele együtt a nagynevű katholikus fő-tanintézet- nek is 1773. őszhó 26-dikán, mikor negyvenegy jezsuita végkép elhagyta Kolosvárt, s az épületek bezáratván, néhány évig így sinlettek, míglen új koruk derült, melyről szól a Harmadik Időszak. (1774—1850.) 6. §. A kolosvári kath. fő-tanintézet új életszakaszában, az ájtatos tanító-rend befolyása alatt. Négy év, kilenc hó és huszonöt nap telt el, mi alatt a kolosvári fő-tanintézet nem létezett, vagyis tetszhalottként merev tétlenségben szunyadött. Hiteles kútfő tanúskodik a mellett, miszerint „Mária Terézia Erdély nagy-fejedelemasszonya 1778-ban, nyárutó 26-dikán költ kir. *
