Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1854

— 8

kelle szenvednie. Napi és éji nyughelye puszta föld; eledele csupán víz és kevés kenyér; ruháit a nyirkos lég elrothasztá; tagjai a zordon tél hidegének kitéve.

Ámde lelki ereje meg nem tört a fájdalom óriási kínjai alatt. Szenvedései özönében lelkének a mennyei egély szelíd sugára s a költészet adának enyhet, s keble és hazája fájdalmát szívrázó hangokon zengte a sötét és penészes bolt alatt. De mit tehet az agyagból gyúrt földfia, ha a test-börtönbe zárt szellem röpüléseit lenyűgözi a kínok fájdalmas súlya? — A hosszas szenvedéstől ellankadva mozdulatlanul hevert börtöne fenekén, mit az örök észrevevén s holtnak gondolván, őt bejelentik Tökölinek. Kiliozatik sírbörtönéből; de a tisztább lég, álom s kissé jobb eledel alig állíták helyre í'oncsolt egészségét: visszavitetik a régi Ínség és gyász helyére.

Egy napon Tököli, midőn több magas állású pártfeleivel együtt volna, tán nemtelen mulatságot, tán a kisértőnek rókaszerepét akarva játszani, fölhozatá Koháryt tömlöczéből és parancsoló, hogy szolgaként háta mögé álljon. De Koháry, ki olyan volt, mint a gyémánt, melyet hasztalan vegyítesz értéktelen kavics közé, fénye el fogja árulni s egy-egy csilláma föl fog szikrázni az első napsugárra, mely éri, az önérzetében büszke Koháry megemlékezvén származása- és hivatalairól, melyeket viselt, s azokat tiszteletlenségtől óvni kötelességének hivén, széket fogott, s arcz- czal fordulva a dölyfós pártvezér irányában, mindenek bámulatára leült. Tököli meglepetve e bátorság, ez arcz által: elfojtó haragját s ilyképen szóla Kohárylioz:

„Mit használnak neked a hűségnek e fellengő álmai ? ime az Ínségek örvényeibe döntöttek. Magadat gyötrelmek, kínos szenvedések játékává, szép ősi birtokaidat enyészet martalékává tetted. Semmid sincs többé, mint puszta neved s haldokló életed e roskadozó tetemekben, mely nem is élet többé, csak árnyéka a voltnak, s hogy ennek is még birtokában hagyattál: egyedül nekem s kegyeimnek köszönheted; mert tőle megfosztatnod csak egy hang-, egy szemlmnyorításba került volna. Most tehát kötelességnek kell ismerned jó indulatimat meghálálnod. Térj el megátalkodott föltételeidtől, állj felemre s a szabadság zászlói mellé. Hazádnak csak úgy fogsz valódikig szolgálni, ha bajnoki karjaidat, melyekbe hatalmat és erőt ada Isten, az ellen fordítod, ki polgártársaid szabadságát, melyet századok szenteltek meg, esküje ellenére szolgabilincsekbe készül verni. Vagy lehet;e reményed is tovább szabadulásra, s eszközölheted-e végét ínségeidnek más úton, miután az ország nagy része fegyvereimnek meghódolt ? lehet-e örömed, hősi bátor lélekkel bírván, oly urnák szolgálnod, ki egy szép országot, a te hazádat, melyet annyira szeretni állítasz, fegyverrel is kezében eléggé gyáva és erőtlen volt birtokában megtartani ?“

így merészelte szentségtelen kezekkel illetni húrjait a szent ihletésű kebelnek, mely elég nagy és erős volt elviselni önbajait, mint elviselé nagyszerű fájdalmait a hazának.

„Tudd meg, felele Koháry büszke önérzettel, tudd meg, ki hazád ellen idegen fegyverekkel harczolsz. hogy őseim a hűséget, melylyel hazájok iránt tartoztak, soha valamely ballépés által be nem mocskíták. Nem volnék én méltó ily apák ivadékának neveztetni, ha magamat vagy hatalmadtól megrettentetni, vagy incselgő beszédeid által elcsábíttatni hagynám. Mit te átalkodott, makacs föltételnek nevezesz, az előttem semmi egyéb, mint hűség a haza iránt, melyet megszegni kárhozatos bűnnek tartok. Bár a szerencse az általam pártolt ügytől elhajlani látszik: lesz még idő, mely e dolgokat kedvezőbbre változtatandja; mert az igaz ügy csak koriglan hagyja magát elnyomatni, nem végkép, nem örökre Î Életemet, melyet parancsolsz kegyed és ajándékod gyanánt néznem, nem tartom méltónak oly nagy áron, a hűség árán, megvennem. Lelkem a szabadulásra el van készülve, még a halál is, melylyel rémíteni akarsz, csak szabadulást fog adni, a mi sokáig már úgy sem késhetik; mert ez árnyék lét, mint nevezed, roskadozó tagjaimban hosszú korig már nem tarthat. Egy mindenható bíró mindkettőnk tetteit meg fogja majd Ítélni, s akkor nyilvánná leszen: az volt-e vétkes, ki fogytáig honához hű maradt, vagy ki pogánynyal köte