Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1854
ÉRTEKEZŐ RÉSZ. GRÓF KOIIARY ISTVÁN néhai országbíró életrajza.*) 1649—1731. Véres emlékek szövik át a magyar nemzet történetét eleitől kezdve korunkig; de a mohácsi gyásznap után következett századokban mégis súlyosabban nehezült a végzet karja nemzetünkre ; mert a szomorú emlékű vésznappal e hon belbékéje s jólléte is egy pár évszázadra letűnt, s a nemzet kebeléből vészhozó fellegek borongtak föl egére. Az egyház és haza szent szeretetét önzés, az áldozatkészséget önhaszonlesés, a közszellemet magánérdek és szűkkeblűség, a békés polgári erényeket meghasonlás, pártviszályok, féktelenség váltották tol. Pusztító háború dúlt e hon szivében, a hitélet enyészetnek indult, mi aztán egy általános erkölcsi romlottságnak lön kútfejévé. A szomorú események, miket az összezajlott magyar nép életéből jegyze föl a komoly szavú musa a história tiszta lapjára: fájdalmasan rázzák meg a tetemek velőit. Igazán úgy állott, az iró szerint, a mohácsi vérnap e nép múltja és jövője közé, mint keresztülrohant tenger az általa különszakasztott két világrész közé. — A belviszályok — miket először a hazafosztó Szapolyai határtalan nagyravágyása s a trónváltozás zajlongásai idéztek elé; miket a hitben meghasonlott testvérek egymás elleni engesztelhetlen gyűlölsége, a hon belső elemeinek erőszakos buzgása s a külső ellenségek túlfeszített kajánsága növelt; miket végre több elfajult egyeseknek mások birtoka utáni bűnös vágya táplált: — szétoszlatták a nemzet erejét, s az ország talpköveit súlyosabban, mint földrengés, rázták meg. Vér, rokon által ontott rokon vér párolgóit dicsőén elhunyt őseink beszakadozott s emléktelenül álló sírhalma fölött! Voltak mindazáltal — ezer hála az isteni gondviselésnek ! — voltak mindenkor e párt- viszály dúlta szegény hazának fiai, kik megértve keresztényi és polgári hivatásuk szentségét, annál nagyobb hévvel buzogtak a szent ügy mellett, minélinkább ki vala az téve az idők viharainak ; kik a szeretet lángfcevétől áthatva föladatul tűzék ki a haza boldogságát egész erejük teljével emelni; kiket dicső tetteik- s fényes érdemeiknél fogva, mint tántoiíthatlan híveit s oszlopait a magyar egyháznak, hű fiait és polgárait a magyar hazának, örök betűkkel jegyzett föl a történet hazánk évkönyveinek lapjaira, hogy lássa az utókor is dicső elődeinek pályafutását, s látva tettre hevüljön a lelkes ivadék nagy őseinek jeles példáján. Az ily nagyok koszorújában díszelgnek a Koháryak, mely névnél egy ki nem fejezhető érzelem szállja meg a honfikebelt; mert ezek is azon dicsők sorába tartoznak, kik szerit *) Kútfők: Kazy, Timon, Wagner, Pray, Szekér, Mocsáry, Horváth M., Bajza, Tokly.
