Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1853

lességök, iskolát és nemzetet legszentebb szándokuk kivitelében férfias elhatározottsággal istápolói. Mi Itathatna pedig e célra biztosabb sllkerrel, mint, latin-magyar »zótárirodatmvnk helyes irányban felfogott művelése? Es így ott vagyunk tárgyunknál, melyről tüzetesen szólam magunkban elhatározók.

A szótár-szerkesztés erős munka, komoly foglalatosság. Talán innét magyarázható, miért hever szótárirodalmunk latin- magyar, s méginkább magyar-latin tartománya ugarban. Harmincöt éve telt, hogy izmos karú művelő nem jelentkezett itt. Beleállott ugyan vagy három; de kettő csak kisérletképen, a harmadiknak pedig bentörött ekéje. Pedig ez , hahogy nemzeti irodalmunkat a clássika literatura életmagvaival megtermékenyíteni akarjuk, tovább igy nem maradhat; mert ránk kiált az iskolának naponként nyomasztóbbá válandó szüksége. Bírunk — igaz — a régiségből néhány izmos latin-magyar szótárt; a Bőd Péterféle Páriz-Pápai Dictionarium még mindig tisztes tagja az ősapák végrendeletének reményteljes unokáik számára: de azokból nemzeti nyelvünk — hála hazánk szelíd nemtőjének! —- kinőtte magát. Nyelvünk ugyanis a Mártonféle Lexi- connak megjelenése óta ') annyira tökéletesbiilt és gazdagodott; a latin nyelv ismerete pedigany- nyira tisztiút, hogy eddigi latin-magyar szótáraink a szó teljes értelmében elavultak, és legnagyobb részben haszonvelietlenekké váltak. Itt tehát értelmiségünk alkotó szelleme új munkára hivatalos. Hogy iskolai irodalmunk e részben is szebb jövőnek néz elébe,, mely a hu mani sinusnak hozván meg tartozását, a közoktatás reál oldalát jelentésén ellensúlyozza, a jelenségek után, melyek némely szakavatott férfiak mécsvilágánál feltünedeznek, bizton állíthatjuk. Mielőtt azonban szótárirodalmunknak ezen újabb életjeleit felmutatnék, vessünk egy futó pillantatot latin-magyar szótárirodalmunk múltjára; mert csak az tájékozhatja magát kellőleg a jelenben, ki a múltat alaposan felfogta.

2. §. Latin-magyar szófáriiodalmunk múltja.

Már korlátoltságunknál fogva sem lehetett szándékunkban e helyt kimerített szótáriro- dalom-történetet adnunk: azért ilyest tőlünk itt senki ne várjon. De elvezetjük t. olvasóink figyelme előtt latin-magyar szótdrirodalmvnk nevezetesb tagjait, annak bölcsőkorától napjainkig. Tankönyvekbe olvasztott kisebbszerű szótárocskák tehát r) kölninkön kiviil esvén, érintetlenül hagyatnak.

Latin-magyar szótárirodalmunk múltjának két első századából (XV. és XVI.) nem nagy öröm s vigasz mosolyg felénk. Csekély kezdet mindaz, és halvány fény, mi azokból felénk sugárzik. Azért parányi érdekkel lárván, egyedül nyelvtörténetünkhöz szolgálnak egyszerű adalékokul.

Szógyüjtőink sorát Nyír- Kállai Tamás nyitja meg magyar szómagyarázataival és egy törvénytani emlékversével J). A jámbor Kállainak nem volt célja szótárt írni. Vagy száz * 3

') L. Lexicon trilingve Latino-Hungarico-Germanicum, ad ductum Lcxici Schclleriani et Kirschiano-Bomianí elaboratul», ac vocabulis medii aevi terminisque seientiarum tcchnicis auctum. Addito torminorum juridi- conini, in primis in jure lmngr.rico usitatorvim Glossario. Duo Tomi. Viennac. 1818. a) minő pl. Comenius A. Jánosnak „Eruditionis scholasticac janua. In usum Scholae Patakinae edita. Typis Celsiss. Principia exscripta, anno M.DO.L.II.“ című tankönyve, melynek ügyes magyarázatai Kapossi Pál, Szántai M., és Helembai S. tanároktól vannak.

3) L. Formuláé solennes styli. Edidit Mart. Georg. Kovachich. Pestini, 1799. 4-to. XI. XII. XV. XIX. XXII. XXIII. XXVI. XXVII. XXVIII. — Toldy: A magyar nemz. irod. története. Második köt. Pesten. 1851. 82. 10G. 11.