Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1853
— 17 — törekszenek. Ha pedig1 viszonyainkat vcszszük számba: ágy a kebel nyugalmának szelíd angyala az irodalom csendes pályájának körébe int, hol a lélek szellemi üdülést és megnyugvást talál. Ha valaha, bizonyára napjainkban orvos és gyógyszer fajunknak a szellemi tér, hol az irodalom, mint gyógyitó balzsam, kínálkozik. A történelem, sőt maga a nagy természet is számos példáikkal szolgál arra, miszerint az erőszakos megrázkodásokat s pusztító fergetegeket követő békés szünet gazdagabban viruló lij életnek Ion eszközlője. A vérengző hadjáratok a historiás énekeknek, tehát a történelmi költészetnek; a vihar szárnyain lecsapó zápor elevenebben zsendülő növényzetnek adtak léteit. Napjainkban nemzeti létünk életjeleit nem szükség kimutatnunk. Egy pillantat pezsgő irodalmunkra, meggyőz mindenkit, hogy e nemzet eszmél; mert becsülettel állja meg a tért, sőt lelkesülten halad a pályán, szellemi feldicsőülésének azon legnemesb, jelenben egyedüli célja felé, melyet a sors, úgy látszik, kedvezőleg tűzött ki számára. Ki ne vágyna e téren megjelenni, ki magában lelket s tetterőt érez? Kiben ne gerjedne ösztön napszámosnak lenni ott, hol a nemzeti dicsőség fénylaka épül ? . . . . Felléptünk mi is a versenytérre, előlegesen számot vetve magunkkal, vájjon megállhatunk-e becsülettel ott, hol annyi nemes szív dobog egy szent czélért; hol any- nyi éber lélek viraszt és munkál egy szent ügyben, mely fajunk szellemi életügye. Tanrendszerünk védpaizsának fódözete alatt meghozók mi is tartozásunkat a honnak, mely édes reményét, serdülő nemzedékét gondjainkba ajánlá, ápoló karjaink közé vezeté. A szándék tiszta, az akarat szilárd volt bennünk; kitartásunk csüggedést nem ismert. Megközelítettük-e a nagy célt, mely a közoktatásban határozódik, — beváltanunk szerénytelenség volna, megítélése másokhoz tartozván. De a nemzeti irányú köznevelés legszentebb érdekében híven teljesített kötelesség boldogító érzete egy percig sem enged kételkednünk, hogy a szűkkeblüségtől ment részrehajlatlanság, mérlegbe vetett nemes törekvésünket a méltánylat felé súlyozza. Hogy pedig addig is, mig nyomtatott példányokkal szolgálhatnánk nemzetnek s tanodának egy iránt, közelebb vezessük a közoktatás pályáján lelkiismeretesen működő tanártársakat az oktatásügy fontos érdekében tett áldozatunk hozományának kellő ismeretéhez, mutatványul álljanak itt szemelvények mindkét nemű kézirati szótárunkból. Az első, kalauz Corn. Nép os fejtegetésében: tehát részletes; a második pedig dtalú- nos szótár. Egy tekintet mindkettőre, legott meggyőzi a t. olvasót, hogy lényeges különbsége a kettőnek már címűkben határozottan ki van fejezve. A célszerű oktatást fokozatosság jellemzi. Mindent egyszerre az ész fel nem foghat. Táplálékunkat részekre tagoljuk: így bánunk a szellemi táppal is. Ezen elvből a Corneliusi szótól r erősen részletes. Ezt igényli a gymnasiumi harmadik osztály ifjúságának gyenge kora, mely vezető vagy támaszbot nélkül egy biztos lépést sem tehet. 0 először vesz szótárt kezébe: azért vigyáznunk kell, nehogy tömkelegben érezze magát, hol lelke elcsügged, vagy végkép megtörik; mert a csüggedt vagy levert önérzet a haladásnak zátonya. Ezen úgy véltünk segíthetni, ha minden mondatot lehető legügyesebben magyarra fordítunk úgy, hogy semmit ne keressen a tanuló saját helyén, mit készen ott ne találhatna. E szerkesztési modort nekünk a paedagogiai tapasztalat nyuj tá. Ugyanis, kimondani nem lehet azon örömet, mely az ifjú lelkében támad egyegy corneliusi helynek ily útoni ügyes összeállításán. Felbuzdul benne ily süker által a nemes ösztön; neki a fordítás kellemes időtöltéssé, Cornelius pedig kedvelt barátjává válik, mi még az elmélet felfogására is jobban serkenti őt, .... s nyerve van minden. Más modorban van, már természeténél fogva, összeállítva az általános szótár, ItU 3
