Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1852
V szellemileg közlekedve, tetterőt és kedvet mentének, híven megőrzendi dicső atyái tudomáhy és művészet, pompa és fényszerelmének lelkesítő ereklyéit. Nyelv és ős történe lem, s minden, mi ezek körébe vonható, legyen figyelmünk s búvárkodásunk tárgya, legyen egyedüli jelszavunk, hogy az európai tudományban tetemes helyet foglalhassunk, főleg jelen kominkban, midőn jobbjaink mélyen megvagyunk győződve, miszerint a nemzet kijózanítására nem szolgál semmi annyira, mint a helyes nyelvtudomány, és itészetileg nyomozó ős történelem; s hogy a nemzet a most szükségessé vált tümitudást is csak ezen úton teheti sajátjává. Bocsánat, ha eszméim szövedékéből saját énem sem maradhatott ki. Mióta e szép kis hazába, melynek nagyszerű múltja tükörként áll előttem, beléptem, újabb viszonyaink közt, közhivatalom óráiból fenmaradt időmet főleg ama két irányban szentelem régiségeink buvárlására. A sors kedvezése, mely annyi szép lelkekkel hozott viszonyba, mondhatnám barátságba, saját utánjárásaim s szerencsés helyzetem már is nem csekély sikerrel jutalmazák csiiggedést nem ismerő fáradalmaimat. Már eddigelé is tetemes másolatokkal lehetett szerencsém kedveskedni azon lelkes férfiúnak, kinek biztosan vezérlő kezei oly mesterileg kürvonalozzák irodalmunknak tudományilag komolyabb mozgalmait. Újabban a mosolygó szerencse úgy akará, hogy egy nemes székely hazafinak tudományszomjas lelke felém közelítve, szerény lakomba nyisson. Egész tisztelettel fogadva, s nyújtott jobbját szelíden szorítva, helyet ajánlók neki. Beszédünk tárgya, természetesen velem mint szaktanárral, nemzeti irodalmunk letűnt múltja volt. Alapos, tárgyhoz szóló gyönyörű beszédéből szövődött eszmecseréi csak hamar felmelegítvén, benne nem köznapi embert gyaníttatának velem. Mint históriai név méltó örökösét bizodalmasan felszólítám, vájjon nem léteznének-e némi érdekes kéziratok az elviharzott századokból Székelyföldön? „Akadnának biz ott, — válaszolá szerényen, — haliogy Titánok járna az ember; de nekem jelenleg gazdászat és kertészet kizárólag foglalkodásaim. Egyébiránt önnek, első találkozásunk emlékezetére, mégis kedveskedhetem egygyel. És ez sajátom.“ Kiváncsi valók tudni az érdekes ajándékot. De ő, ki ezt nem elemezgeté, csak annyit mondhatott, hogy valami régi got kézirat, hihetőleg históriai mii, deák nyelven. De elküldi t. c. Mike Sándor úrnak, az erdélyi országos levéltár tudományszerető aligazgatójának, kitől annak idejében veendőm. A szíves Ígéretet forrón megköszöném, örömtelve kijelentvén: minél gotabb a codex, annál megragadóbb. Miután a lyceumi könyvtár ajtaját megnyitottam volna felejthetetlen vendégemnek; de sajnálatomra a keresett munkával neki szolgálnom nem lehetett szerencsém: elhagyott, meleg szavakkal vevén egymástól búcsút. ígéret a tettnek bátyja. Az adott férfias szó be lön váltva. E lelkes hazafi, s irodalmunk buzgó pártolója t. c. Béldi István úr, Bodolán, Háromszékben. Néhány hét múlva szerencséltet szíves látogatásával t. c. Aliké Sándor úr, kinek hazafi- nagylelkűségéből már elébb szerencsés valók akadémiánknak száz darabra terjedő nagyérdekii históriai hű másolatot küldeni, köztök tizenöt darab eredeti török oklevelet. Ez élő archívum, kinek irántami magyar őszinteségü hajlama, egyike erdélyi legbccsesebb szellemi nyereményeimnek, sajátságos kedves mosolygással hozza, mint Alkoránt, a Béldi-co dexet. Tekintsük meg tartalmát. — 5 — 2. §. A codex tartalma. A codex közép negyedrét, papirosa erős, tömötten beirott levele száz három, tehát 253/4 ív, régi egyházi hangjegyekkel beirott hártyába kötve; melyből, idő folytával, erős használat által kifor- gattatván, abba újból belé köttetett, mire a XVH-ik századbeli széljegyzetekből vágás által elesett betűk, s a szélek zöld festése mutatnak. — Első ötvenkilenc levele magyar krónikát nyújt, melyről, mint jelen értekezésem tüzetes tárgyáról, bővebben alább szólok. Az ezt követő nyolc levél oldalai, kettős hasábra osztva, a középkor szellemében rövidre vont, természettani lelketlen, sovány leckéket V
