Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1852
27 — solatát, hogy a könyveknek és természettani készleteknek — mint az oktatás segédeszközeinek szükségelt kimutatása a mellékelt utasítás szerint aug. 15-eig ö mlga elé terjesztessék. 41. ) Mélt. püsp. és főigazg. ur jun. 21. kelt 1036. sz. leiratában tudatni méltöztatik, hogy a cs. k. okt. ügyi m. ministerium valamint a mult évekre: úgy a f. isk. évre is a birodalom minden tanintézeteinek statisticai átnézetét elkészittetni meghatározta. Mi végett az erdélyi cs. k. magas kor, i . 6198 . . manynak jun. 12. kelt sz. intézvényénél fogva a helyb. gymn. igazg.-tanára felhivatik, hogy az átküldött statisticai táblák rovatait az 1852-ki utasítás szerint betöltvén, sept. végéig haladék nélkül beküldje. 42. ) Mélt. püsp. és toigazg. ur jun. 23. 950. sz. a. e következő nagyérdekü felszólítást mél- tóztatott kibocsátani: Erdély, mely a legrégibb időktől az európai történelem legnevezetesebb eseményeinek színhelye, s különféle és ezek között nem csekély miveltségü népeknek majd állandó, majd ideiglenes széke volt, régiségtant tekintetben az osztrák birodalom tartományai között kitűnő helyet igényel magának. Ki is beszélhetné el számát és becsét azon régiségtani emlékeknek, melyek honunkban találtatván az országos múzeumokban, tudományos intézetekben, vagy községek, vagy magánosok birtokában tartatnak, vagy a föld gyomrából ma is kiásatnak ? Csak az fájlalandó, hogy ily emlékek, melyeknek megőrzése és méltó becsiilése valamint a tudományos miveltségnek: úgy az édes haza iránti szeretetnek fo tanúi, vagy kevéssé becsültetnek, vagy épen vandal módra pusztítatnak. A lelkészek és tanárok a szeretett hazának és a cs. k. m. kormánynak legkedvesebb szolgálatot tesznek, ha a miveltség és irodalom előmozdítása ösztönéből ily emlékek kellő becsülésére nem csak lóvéikét és tanítványaikat; tanítják és serkentik, hanem a hol emlékeket, feliratokat, érmeket találandanak, azoknak hű leírását vagy másolatát az érd. cs k. kormánynak, mely e végett ma- • . 112 jus 30. ■ sz. a kerületi hivatalokhoz felszólítást bocsátott, ő mlga által íolterjesztendik, vagy azokat egyenesen fólküldendik. 43. ) Az érd. cs. k. m. kormánynak jun. 21., s püsp. és főigazg. ur ő mlgának jun. 30. kelt intézvényeik folytán jelentik: hogy a cs. k. okt. ügyi m. ministeriumnak jan. 31. kelt sz. leiraí 91 tánál fogva némely gymn. igazgatóinak abbeli kérelme, mikép a hellen nyelnek a hazai nyelvek kedvezése végett szűkebb kör szabassék, azért tagadtatik meg, mivel a birodalom más vidékein a hellen nyelv kiszabott tanítása mellett is két, három hazai nyelv kívánt sükerrel adatik elé. — Továbbá a cs. k. m. kormánynak jun. 14. kelt 14105 ’ 1389 sz. intézvénye szerint ajánltatik: „Aufgabe zur Berechnung der Flächen und der geometrischen Körper von Johann Strehl,“ nem csak mint hasznos kézikönyv a műiskoláik számára, hanem a mértan tanárainak is hasznos segédkönyvül használandó. 44) Az erdélyi cs. k. m. kormány f. é. jun. 29. kelt 15157 1523 sz. rendeletének erejénél fogva az érettségi szigorlat elnökéül Szabó József orvostudor és helyb. orvos-sebész intézeti tanár ur neveztetett ki. Ugyanezen intézvényhez mellékelve átküldettek a cs. k. egyház- és okt. ügyi magas mi4609 nisteriumnak jun. 19. kelt és - _ ^ sz. a. kibocsátott rendeletéi, melyek a folyó 18 1 ’/. 3 évi érettségi szigorlat folyama alatt szorosan megtartandók