Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1852

— 8 —

eddigelé csakugyan ismeretlen. A mii, mely őstörténelmünknek egyik alkatrésze, annyira fontos, hogy méltó vele — habár a romboló idő kegyetlenül megviselte is, — tovább időznünk.

Mielőtt azonban a tisztes régiség elemzésébe bocsátkoznám, észtani egymásutánnak tekintem, lényegében krónikáink fontosságát felmutatni; mert csak az, a mi fontos, érdekelhet s ragadhat meg. Ezután kijelelem őstörténelmünk eredetét; s annak alkatrészeit olvasóim előtt elvezetvén, az elemzés alá veendő ismeretlen krónikát velők összekötve tárgyalandom.

3. §. Krónikáink fontosság«.

Nemzeti életünk ifjú korában dicső őseink bajnoki tetteinek emlékezete költészetbe lerakva jelenik meg, ügy; hogy fajtánk régi s legrégiebb életében főszerepet a történeti énekek játszottak, s a nemzeti történetírás helyét pótolták, melynek teljes körét a régi hősmondák egészíték ki. Népünk s átalában nemzetünk ősélete alapos ismeretének tekintetéből nagyfontosságu emlékek tehát régi krónikáink, melyek nemzetünk ősz hajdanában a történeti s regés énekek, a régi bún s magyar hősmondáknak általános divatáról, jólehet azok a jelen kor kimondhatlan nagy kárára nyom nélkül egyig elenyésztek, teljes hitelt érdemlő tanúságot nyújtanak. Sőt magok régi krónikáink is, bármenynyit szabadkozzanak szerkesztőik a dalnokok csácsogó énekei s a nép hamis meséitől, legnagyobb részt ezeken alapulnak '); mit, egyéb okok közt, az a sok „ut dicitur“ is látszik bizonyítani. — Minden újabb felfödözés tehát e téren, jelentes nyeremény általában őstörténelmünk, különösen pedig az ősi népélet s népműveltség érdekében. Mindkét esetben becses adat a hazai egyetemes irodalom történetéhez. — Hát ha még régi krónikáinkat nemzeti irodalmunk egyik jelentékeny ágának jelenkori gazdag fejtekezésére viszonyítva tekintjük. Ugyanis, a magyar történeti regényirodalom a legközelebbi években nagy mértékben magára vonta az olvasó közönség figyelmét: kedves jelenség tehát e krónika irodalmi múltúnkból főleg regényíróra nézve, kinek elemei az emlékiratok és krónikák. A krónikák ugyanis, már a mesének szerkezetére nézve, határozottabb térre teszik az írót, és a szokások, erkölcsök, háziélet rajza által kényszerítik őt, hogy jellemeit, a kék lég, s délibábos ábrándvilág helyett, ezen szokások, erkölcsök és háziélet körében mozgassa. Kényszerítik a részletekkel, a szoros időszámlálással , a pontos helyirattal s minden más adatokkal: egyfelől az egyéneknek, másfelől a térnek, melyben ezek cselekesznek, és a rűgóknak, melyek cselekedeteiknek alapjai, kevesbbé képzelmes, mint élethű színezetet adni2). Ott állnak Salamon király, Gyéza és László herczegek krónikáinkban. Mily gazdag anyag egy nemzeti szellemű nagyszerű regényhez, daljátékhoz, vagy komoly jellemünkkel öszhangzó drámához! Bizony nem volna lierkulesi munka, vele a kedvenc Prófétát háttérbe szorítani, vagy elfeledtetni is. — Hát a képző művészetek tekintetéből, mily gazdag tárházak krónikáink! De erről szót se. Iliért mióta a tiszta vallásos szellem helyére az anyagi érdekek erőszakolák magokat, honunkban legalább, festészeink kezéből lelketlenül fordult ki az ecset, mint a múlandóság *)

*) Néhutt egészen a rímek utánzásáig. Ilyenek Béla király névtelenénél e helyek:

XXV. Fej. „ut dicunt joculatores noştri: omnes loca sibi aquirebant, et nőmén bonum accipiebant.“

XLII. Fej. Hinc verő egressi usque ad mare pervenerunt,

Et omnes illius pátriáé ____subiugaucrunt;

E

t ciuitatem Spalatensem ceperunt,

Et totam Croatiam sibi subiugaucrunt.“

LV. F ej. „Felix igitur Hungarorum embola,

, Multa periculorum experientia, etc.“

s) L. „Pesti Napló.“ 1852. 840. sz. Elet és irodalom. XI.; hol erre vonatkozólag tanulságos elmélkedés olvasható.