Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1851
akará a kérlelhetetlen sors, hogy fajunk még egyszer kiürítse a keserűség fanyar poharát. Megbüntető Isten az apák vétkéért unokáikat harmadíziglen, s sötétség borúla reánk honunk világos ege alatt, miként borúla sötétség Egyiptom népére, mely az Úr szavára nem hallgatott. Üszköt vetett a rósz akarat alkotmányos életünk ezeréves építményére, mely földig ham- vasztá azt. „Hallgatva áll most a tér, szivünk szorul, s egy köny beszél hazánk nagysági- rúl“ 1). Ott áll a sirkö hazánknak temetőjén, és „rá írva mind, mi véle elveszett“ 2). És megkezdődni éreztük a századokat, melyekre Herder látnoki szellemének rémitö jóslata vonatkozik 3). Méltó aggály szállott a honfikebelre, melyben nagy költőnk szavai visszhangzá- nak: „Teremt-e Isten több magyart, míg a világ, míg napja tart, ha mink is elfogyánk ?“ 4) De a törhetlen lélekkel tűrt szenvedésekben erkölcsi gyógyerő rejlik. Nemzetünk nagyszerű bukásának kínos érzetében, s szívmetsző keserveinek közepette is bebizonyította derék jellemét s életrevalóságát. Mi mély belátását legkegyelmesebb fejedelmünknek, s azon fényes nevű férfiaknak, kiket Urunk Fejedelmünk ő felsége az összes birodalom gépezetének bölcs intézéséhez bizodalmasan meghívott, nem is kerülheté ki: honnan vezeklésünk napjai, úgy látszik, megszámlálvák. Az összes birodalom érdekében hozott, s magyar fajunkra kiterjesztett, mély állambölcseséget tanúsító legkegyelmesébb rendeletéi Felséges Urunknak legalább oda mutatnak, hogy fejedelmi gyámkarok ajánlkoznak legszentebb érdekeink gyengéd ápolására. Nyelvünk s nemzetiségünk a birodalmi nyelvek s népiségek egyenjogúságában osztakozik, s így fölül áll azon csapásnak félelmén, melyet Herder is a legsúlyosabb nemzeti csapásnak vall 5). Erőteljes nyelvünk közege a tudományoknak fajunk tanodáiban; nemzeti viseletűnk, szokásaink s ősi erkölcseink, szóval: nemzetiségünkért nincs miért pirúlnunk, mitől tartanunk. E két szempontból tekintve helyzetünket, nincs miért aggodalmasban epesztödniink fajunk kétes jövőjén; mert nemzeti létünk s erkölcsi életünk két fő tényezője: nyelv és nemzetiség, legkegyelmesebb Fejedelmünk által is tiszteletben tartva, biztató reményt nyújt egy szebb jövőre. Csak a kitörés, e ritka lélekerö, nemzetünket még sokáig el ne hagyja. Mert a birodalmi kormány magas értelmiségének egész tetterejét a viszályok szelleme által felzaklatott nem egy kicsided tartomány, hanem jelentes birodalomnak századokra kiható rendezése, veszi igénybe, melynek irányában a tartományi vagy népi egyes és mellék érdekecskék, kell, hogy elnémuljanak. Az összes birodalom új szervezetéből, annak egy külön váló, s különben is, mint közoktatónak, szakmánkhoz tartozó jelentékeny része, a nagy fontosságú tanügy, ragadja meg kiválólag figyelmünket. Hogy egész álladalmak közboldogsága épen úgy, mint azok egyes polgárainak szellemi s anyagi jóléte, alapjában remek, alkalmazásában pedig célszerű nevelési rendszertől feltété— 1) L. B. Eötvös József: Búcsú. Athenaeuiri. 1837. Második félév. 103. 104. hh- — 2) L. ü. o. 3) „Da sind sie (die Ungern) jetzt unter Slaven, Deutschen, Watachen, und andern Völkern der geringere Theil der Landeseinvvohner, und nach Jahrhunderten wird man vielleicht ihre Sprache kaum finden.“— L. Herders Werke, IV-ter Theil, 16-tes Buch. 4) L. Wörösmarty Mihály: Minden munkái. Kiadák Bajza és Schedel. Második öszves kiadás. Pesten, 1847. 4r. 92. h. 5) „Kein grösserer Schade kann einer Nation zugefügt werden, als wenn man ihr den Nationalcharacter, die Eigenheit ihres Geistes und ihrer Sprache raubt.“ — L. Herders Werke zur schönen Literatur und Kunst. II. Theil. I
