A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évkönyve 1929 (Budapest, 1928)
Az 1928-ban elhunyt természettudósok nekrológja
54 Durrant, J. H., entomológus, a British Museum tisztviselője, január 20*án, 65 éves korában. Vizsgálatai főként a Microlepidoptera*csoportra irányultak. Ferrier, D., fiziológus, március 19íén, 86 éves kos rában. Főleg az idegrendszer élettanával foglalkozott. Megalapította 1876*ban az angol élettani és 1886*ban a neurológiai társulatot. Fibiger J., pathológus, a kopenhágai egyetem ta* nára. január 3(hán, 60 éves korában, ö volt az első, aki a rákkutatás terén annyira fontos mesterséges rákot tudott előidézni. A japán kutatók kátrányrákvizsgá* latait az ő eredménvei inspirálták. 1926?ban az orvosi Nobebdíjat nyerte el. Gadow, H. Fr., német születésű zoológus, a cam* bridgei egyetemen a gerincesek összehasonlító anató* miájának tanára, május 16?án, 73 éves korában. Legs nagyobb műve a madarak anatómiájáról Bronn Klassen und Ordnungen des Tierreichs c. műben jelent meg. Garré, K., sebész*bakteriológus, a bonni egyetem tanára, március 6*án, 70 éves korában. A sebészet min* den ágával foglalkozott, azonkívül a bakteriológiának a sebészetet érintő részével. Főművei: Lehrbuch der Chirurgie (BoRCHARDsdal) és Tierische Infectionskrank* heiten des Menschen (KRAUSE*val). A német sebésztár* sasá'g elnöke volt. Giesenhagen. K., botanikus, a müncheni egyetem tanára, április 7?én, 68 éves korában. Groth, P. H., mineralógus, müncheni egyetemi ta* nár, 1927 december 2*án, 84 éves korában. Munkássága jórészt a kristálvtanra terjedt. Korszakalkotó munkái: Tabellarische Übersicht der einfachen Mineralien (1874), Physikalische Krvstallographie (1876), Che* mische Krvstallographie (1909—1916). Megindította a Zeitschrift für Krystallographie und Mineralogie c. folyóiratot 1877T>en. Guignard, L., botanikus, a párizsi gyógyszerészeti fakultás tanára, 75 éves korában. Számos botanikai ku? tatásai mellett, a nevéhez fűződik a virágos növények kettős megtermékenyítésének a felfedezése, melyet az orosz Nawaschinnal majdnem egvidőben tett. Haecker, V., örökléstankutató, a hallei egyetem tanára, 63 éves korában. A kiváló zoológus, ki Magyar*