A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évkönyve 1928 (Budapest, 1927)
Társulatunk kapható kiadványai
107 jelesebb íróktól. Főszabálya a következő: Az aláírási díj három évi kötelezettséggel évenként 12 pengő, mely összeg* ben már a kötés költsége is benne van. Az 1926. évvel kezdő* dött meg a XVIII. ciklus. Alapítványt a könyvkiadóvállalatban külön is lehet tenni 300 pengővel, mely esetben az alapító a könyvilletmé* nyékét egész életén át megkapja. Aki 400 pengős alapítványt tesz, az a Természettudo* mányi Közlönyt, Pótfüzeteket és könyvilletményeket egész életén át megkapja. 7. Egyéb kiadványaink. 1. Tudományos monográfiák, jórészt az állam támogatásával jelennek meg; rendesen pályái zatok és megbízások útján készülnek, 2. Népszerű Termé* szettudományi Könyvtár kötetei az egyes tudományszakoknak vagy azok egyes fejezeteinek könnyen érthető, népszerű fel* dolgozásait tartalmazzák. 3. A Természettudományok Elemei c. gyűjteményes vállalat kisebb tárgyköröket igyekszik a leg* széleseb közönség számára is hozzáférhetővé tenni, Társulatunk kiadványaiból még a következők kaphatók: A vastagon szedett számok tagtársainknak és állandó előfizetőinknek szóló kedvezményes árakat jelentik. (A kedvezmény körülbelül 40%.) Állattani Közlemények: 1902—1927. Bolti ára kötetenkint 5 pengő. — Tagjainknak és előfizetőinknek 3 pengő. Andorkó Kálmán: Névjegyzék és tárgymutató a Kir. Magy. Természettud. Tárt sulatnak 1841döl 1904. év végéig megjelent folyóiratához. 4 pengő. — 2*50 pengő. Aujeszky Aladár: Általános bakteriológia. 86 képpel. 10 pengő. 6 pengő, összefoglalja azokat az ismereteket, amelyek a bakteriológia ezidőszerinti állásáról általános tájékoztatást nyújtanak. A könyv 6 részből áll. Az első részben a bakteriológia tárgykörét, a baktériumok természetrajzi helyét, jelentőségüket,