Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)

Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - X. Az egyesület tudományos működésének újra való megindulásától napjainkig (1920. okt. 16-1937)

910

olo

nek címlapjáról a név alatt sosem hiányzik a „Hungarus“ vagy „Transylvanus“ megjelölés.

És jönnek haza Nyugat világosságával a német és török között ezer sebből vérző hazába, hogy a messze kultúrtűzhelye- ken meggyujtott tudományos láng a Kárpátok alatt is magasra lobogjon és melegítsen. Weszprémi, akit Smellie oldaláról hív haza a délibábos debreceni rónák igézete, mások Haller, Boer- have, még előbb Vesalius, Paracelsus és az orvostudományok többi óriásának magyar tanítványai.

Rajongásig szeretett nemzetének Pázmány áldozatkészsége állít egyetemet, amelynek orvosi kara múltjáról Győry Tibor festett monumentális történelmi freskót és amelyhez az egyesület története annyiféleképpen kapcsolódik. És annyi szál vezet a nagy kardinális egyetemének három fiatalabb testvéréhez és tovább a kórházakba, laboratóriumokba, ahol csak magyar orvos folytatja áldozatos tevékenységét, s amelynek eredményei mind az egyesület színe előtt találnak majd megvitatást.

Így lesz az egyesület ünnepe az egyetemes, ezeresztendős magyar kultúrának is ünnepe.

Az egyesület fejlődése lépést tartott a főváros csodálatos kifejlődésével s az Alsó-Dunasor pislogó olaj lámpásaitól a mai világváros fénykáprázatáig vezető úton hűséggel állt mellette éppúgy, mint ahogy élete mindig szervesen összefüggött a nemzet életével is. Ha áldásos tüzű nap ragyogott mezőink felett, az egyesület is virágzott, megpróbáltatások idején együtt szenvedett a hazával, de mindig kereste a maga körében a segítséget, jó orvoshoz illően a megfelelő orvosságot.

Valóban „consiliariusa“ volt a nemzetnek és hozzátehetjük, nemcsak tanáccsal, de tettel is szolgált, valahányszor csak szükség volt rá. Üléstermei mindig elnéptelenedtek a haza hívására, akár Kossuth szózata csengett 1848 tavaszán, akár az ősz uralkodó intézett felhívást „népeihez“ 1914 nyarán. Az ünnep előestéjén szálljon kegyeletes megemlékezésünk határokon innen, határokon túl süppedt sírokban porladó, békésen arról álmodó tagtársakhoz, hogy „az ezeréves határokért“ hozott áldozatuk nem lesz hiábavaló.

Mindezeknek átérzésével, a jól végzett munka tudatában felemelt fővel áll oda az egyesület meghívott idősebb és módosabb külföldi testvérei elé, tisztes szegénységében, mert gazdag alapítványait az idők megnehezült járása rendre felőrölte. De maradék nélkül megőrizte azt, ami földi kincsnél sokkal értékesebb, az alapítóknak, Balassának, Semmelweisnek, Markusovszkynak, a Bókayaknak, a Korányiaknak és többi nagyjainknak magasztos szellemét. Ebben a szellemben, jobb jövendőbe és a magyar orvostudomány további diadalmas fejlődésébe vetett becsületes hittel lépi át a Budapesti Királyi Orvosegyesület a második évszázad kapuját.