Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)
Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - IX. A világháború befejezését követő évek az egyesület működésének újra való megindulásáig (1918-1920. okt. 16)
IX. A világháború befejezését követő évek az egyesület működésének újra való megindulásáig (1918—1920 október 16) Október 31-én orgyilkos golyóktól halálra sebezve omlik össze Hermina-úti villájában Tisza István gróf s nincs többé, aki az események rohanó áradatát feltartóztathatná. Valóban, mintha ráléptünk volna a Vörösmarty által megjövendölt nagy „temetkezési hely“ felé vezető útra. A november 9-i tudományos ülésen Jendrássik elnök férfiasán józan beszédben utal az időközben beállott politikai változásokra és a mindent elöntő nyugtalanságra: „Ne áltassuk magunkat! A város házain nemzeti színben lengenek a lobogók. A háború végződése azonban nagy gyászba borítja hazánkat. Ha a háború betegség, a mi betegünk nagy rokkantán kerül ki belőle. Hazánk még soha ily nagy csapást nem állott ki. A katonák feladata elmúlt, nekünk még soká kell gyógyítanunk a hadviselők betegségeit“. A november 16-i ülésen, éppen a népköztársaság kikiáltása napján, Jendrássik bejelenti, hogy az egyesület címét, felsőbb rendeletre, meg kell változtatni: a „királyi“ jelzőt el kell hagyni belőle. Bejelentése után az igazi hazafi aggodalmával sóhajt fel: „Adja a jó sors, hogy a jövő boldogabb legyen és megmaradjon hazánk területe, amelyen a tudományos működés újra megindulhasson és még intenzívebb legyen“. Ugyanekkor a védtelenül maradt ezeréves határokon idegen kezek döntögetik már mindenütt az ősök vérével megszentelt határköveket. Ezekben a szomorú napokban báró Herczel Manó tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála borítja gyászba az egyesületet. A november 30-i tudományos ülésen éppen elnökölnie kellett volna s ehelyett Jendrássik elnök szólítja fel a másnap tartandó temetésen való részvételre a tagokat. Meleg szavakkal emlékezik meg az elhúnytról: „Fáradhatatlan volt nemes munkájában és mégis nem felejtett el élni sem, művésze volt az élet kihasználásának a szó legjobb értelmében. Benne az igazi orvosnak és az igazi sebésznek legjobb tulajdonságai egyesültek“. lh*
