Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)
Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - VII. Az egyesületi székház megszerzésétől a világháború kitöréséig (1891-1914)
245 is: Miksa császár queretaroi kivégeztetésének. Az idegen föld különös hatással lehetett Szengerre. Megszerette1 annyira, hogy leteszi a szükséges orvosi vizsgákat és 10 és fél éven keresztül itt — főleg San Luisban (Potosi) — folytat orvosi gyakorlatot. A város orvosegyesületében többízben tart spanyol nyelven előadást, sőt alapító tagja a Sociedad Médica Potosina-nak. Gazdag archaelogiai, etnographiai és termószetrajzi gyűjteményével megrakodva, 1875-ben tér haza. Innen kezdve Pesten folytat orvosi gyakorlatot. Tagja az Orvosegyesületnek és 1877-ben a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat adja ki „Mexico felvidéke élet- és kórtani tekintetben“ című művét, amelynek kéziratát ingyen bocsátotta a társulat rendelkezésére. Irodalmunknak ez egyetlen orvosi geographiai müve és ma is érdeklődéssel olvasható. 1888 június 7-én kelt végrendeletében — amelyben jóformán mindenét kulturális és jótékony célokra hagyományozza — az Orvosegyesületnek 1. adományozott 400 koronát, 2. hagyományozott 20.000 koronát, amelyből orvostudományi pályamunkák díjazandók, 3. hagyományozott 30.000 koronát. Utóbbinak évi jövedelme három részre osztandó: „az egyik harmad nyomorral küzdő ügyfél vagy ügyfeleknek adassék, a második harmad valamelyik elhalt gyakorlóorvosnak segélyre szoruló és ezt meg is érdemlő fiárvájának adassék, a harmadik harmad pedig valamely elhalt orvos szegényen maradt özvegyének és árvájának segélyezésére marad“. A hagyományozott alapítványi összeget az Orvosegyesület 1906-ban kapja kézhez. A nemeslelkű végrendelkező akaratához híven, megvalósul belőle a „Dr. Szenger Ede-féle segélyző alap“ 1 Könyvének sok helyütt szinte költői leírásai is bizonyítják ezt, például: „Paso del Machonál kezdődik a kapaszkodó, mely majdan a fensíkra vezet. A vasúti híd alatt zúg a mély hegy hasadókban egy patak, mely merész szökésekben szép zuhatag látványát nyújtva ömlik le a hegyekről. De alig látszik ki itt-ott a hegység sárgás mészköves sziklázata a sűrű növényzet, a tropicus őserdő miatt, mely mindent eltakar, elborít. A természetbarát itt kéjeleghet. Amerre a szem tekint, kókusz-, király-, legyező s más pálmák, mahagóni, mimosák és liquidambar, festék- és kautschukfa s ezek árnyékában sassaparilla, jalapa, vanília, oleander, ricinus, euphorbiák és párját ritkító orchideák. Ahol pedig az emberi szorgalom a termőföld tevékenységének bizonyos irányt ad, ott díszlik a kávé- és kakaófa, a cukornád, banán, dohány, indigó, bors, füge, gránátalma, cidra, rizs, ott az ananász, többféle citrom vagy narancs és ezer más tropicus gyümölcs. Itt minden vadon termő fa bokréta, mert mennyiben ez a magáéból nem telnék, pótolják a rajta kúszó-mászó parasiták, a nedves talajból jut mindannyinak, híznak a nedves levegőben, gyarapodnak a nap sugarai alatt a legbizarrabb formákban és minden lehető színben a big- noniák, bauhiniák, bamisteriák, passiflorák és convolvulaceák ezrei. Öröm nézni a sok tarka-barka madarat, a legváltozatosabb színezetű, virágról virágra repdeső, könnyűszerrel mindenfelé táplálékot találó pillangókat. És mily szép az éneklő madarak csevegése, danája... a tropicus természet édene díszlik egész dicsőségében, mely fölé az Orizaba colossalis tömege emeli ősz fejét, elragadó szépséggel váltakozván tekintete a változó világításban“. (25—26. o.)
