Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)
Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - VII. Az egyesületi székház megszerzésétől a világháború kitöréséig (1891-1914)
236 lenti, hogy „az orvosegyesület határozata előtt meghajlik, ha a ratiocinum előtt értékes érvekkel kimutatja, hogy a nőnek neme azt a diplomát, melyet elnyert, annyira devalválja, hogy az orvosegyesületbe felvenni nem lehet, de ha ezt ki nem mutatja, addig ahhoz nem járulhat hozzá“. A kérdést a Bókay és más 20 tag írásbeli kérelmére elrendelt szavazás dönti el, amelynek eredménye (91 igen 36 nemmel szemben!) az orvosnők felvétele mellett foglal állást s a közgyűlés kimondja, hogy „a 7. § ,orvosdoctorok‘ kifejezését úgy férfi-, mint női doktorokra kívánja vonatkoztatni“. Az igennel szavazók között ott látjuk Dollinger Gyula, Grósz Emil, Hőgyes Endre, Korányi Frigyes, Korányi Sándor, Bókay Árpád, Hültl Hümér, Nékám Lajos, Ritoók Zsigmond, Róna Sámuel, Schächter Miksa, Török Lajos nevét. 1899-ben — ellentétben a régi idők gyakorta hangoztatott panaszaival — a tagok olyan nagy számban jelentenek be előadásokat és bemutatásokat, hogy lebonyolításukra az eddigi heti egy ülés nem elegendő s ezért hetekint két tudományos ülést is tartanak, csütörtökön a bemutatások, szombaton az előadások számára. Az október 14-i nagygyűlésen Bókay János mond emlékbeszédet Joseph O’Dwyer, az egyesület elhúnyt levelező tagja felett.1 A szakosztályok is szorgalmas működést fejtenek ki s a meglevő három mellé két újabbnak alakítására (otologiai, dér- ma tologiai és urológiai) is megtörténnek az előkészületek. Az otologiai szakosztály még ez év december 14-én megalakul. Elnöke Bőke Gyula, elnökhelyettese Lichtenberg Kornél, tagjainak száma 22. A december 19-i évzáró közgyűlés elnöki megnyitójában Réczey örömmel jelenti, hogy a heti két tudományos ülés behozatala egyáltalán nem csökkentette az irántuk való érdeklődést: „Nemcsak a betegbemutatások, hanem az előadások is nyertek ezen intézkedéssel, mert mindenikre elég idő volt szentelhető, nyugodtabb és szakszerűbb lévén a vitatkozás is, és biztosítva lett ezzel az üléseinkben tartott bemutatások és előadások tudományos színvonala is“. Mindezek tekintetbevételével — amíg csak lehetséges — továbbra is kitartanak a heti két ülés mellett. A tagok száma is örvendetes' gyarapodást mutat, akiknek érdekében a könyvtár fejlesztését is állandóan szem előtt tartják. Mindezeknek természetes következménye lesz előbb-utóbb, hogy az egyesületi ház, az olvasóterem, illetőleg ülésterem nem fogják kielégíteni tudni az igényeket. Réczey már ekkor felveti 1 Az egyesület ezévi évkönyve már Bókay emlékbeszédjét is tartalmazza. Az ülésjegyzőkönyvek továbbra is hiányoznak.