Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)
Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - III. A szabadságharc évei (1848-49)
140 csatamezőkön annak főorvosa, egy fiatal káliói medikus: Koránja Frigyes. Az egyesület titkári jelentése még egyszer kiemeli, hogy az ülések erősen megfogyatkozott hallgatósága miatt az előadások „nem terjeszkedtek a gyógytan annyi ágaira, mint máskor, egyéb iránt régi irányzatunkhoz híven, a gyakorlat mezején mozogtak“. Az 1848-as év előadásai túlnyomólag a kolerával, „az újonnan felénk indult Bengáli hánygörcs haladásával“ foglalkoztak. A szabadságharcát vívó nemzet gyógyszerellátásában felmerült nehézségekre mutat rá Sauer Ignác országos főorvosnak 1848 november 17-én az egyesülethez intézett leirata, amelyben azt véleményadásra szólítja fel, miképpen lehetne fontos gyógyszert (chininsók, ópium stb.) belföldi szerekkel pótolni. Buda visszafoglalásával (1849 május 21) új remények éledtek a szívekben. Bizonyítéka ennek az is, hogy június 26-ra az Orvosegyesület rendkívüli ülést hívott össze, amelyen „kimondatott, hogy az Orvosegylet újra megkezdi működését, melyet a politikai viszonyok miatt félbeszakított s hogy a gyakorlati téren jelenleg felmerülő tárgyak tömegeit tagjainak közös erejével felhasználni szándékozik“. Ennek érdekében elhatározták, hogy minden hó utolsó napján rendes üléseket tartanak s ezért az egyesület „szállását“ továbbra is megtartják. „Iparkodni fognak azonban, „mihelyt a viszonyok megengedik“, az állada- lomtól ingyenest .. . eszközlendeni“. A hivatalnokok továbbra is megmaradnak állásukban s intézkednek az évi pénz járulékok haladéktalan beszedését illetően. Mindez azonban csak szépen elgondolt terv maradt. Északról már ereszkedett a Kárpátok szorosain át Paskievics vezénylete alatt a cár hadserege, hogy elözönölje a rónákat és lássa nemsokára Világosnál lehanyatlani a magyar szabadság csillagát.
