Strihó Gyula: A Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület története 1887-1897 (Budapest, 1897)

III. Rész - IV. Fejezet. A választmány, az igazgatóság tevékenysége

Gépgyárak és malmok támogatása. sülét Per csel Dezső belügyi miniszter előterjesztésére, a ki az egyesület üdvös működését méltányolva, a segélyt 1896-ra 6.000 frtra emelte s ugyanezen összeget felvevén 1897-iki költségvetésébe is, azt a képviselőház megszavazta. Ez az összeg sem felel azonban meg azoknak a nagy szolgálatoknak, miket az egyesület az államnak azzal tesz, hogy az ország minden részéből a székes fővárosba kenyér- kereset végett sereglő, de nem itteni illetőségű szegény mun­kásnépnek nyújt első segélyt, mert az egyesület Eset-Napló­jában kitüntetett esetek túlnyomó száma épen ezen munká­sokra esik. A választmány még 1887-ben felhívást intézett a nagy gyárak, nagy iparvállalatok, vasutakhoz támogatásért, azonban azok részéről még 1889-ben sem részesült pártolásban, pedig azon kiváló szolgálatok után, a miket nekik tett, méltán szá­míthatott támogatásukra. Az igazgatóság ismételten panaszkodott is a miatt a közgyűléseken, hogy a gyárak és malmok, melyek a legtöbb munkát adják az egyesületnek, ismételt felhívásra és kérelemre sem támogatják az egyesületet anyagilag. Ez az év meg­hozta ezt részben. Ugyanis az alább felsorolt gépgyárak és malmok elismerésüket meleg szavakban fejezvén ki az egyesület működése iránt, a gépgyárak, nevezetesen a Ganz-gyir, Röck-, Schlick-, Láng-, Eisele-, Oetl-, Danubius-, Swadlo-, Graepel-. Gutjahr és Müller-, Höcker testvérek-, Roessemann és Kühne - mann-, Kogler és Rossner-, Nicholson-, Fegyver-, Csavar-, Worner- és Robey-gyár kötelezték magukat, hogy »minden munkás után évenkint 10 krral« járulnak az egyesület ki­adásainak részben való fedezéséhez; a malmok pedig, u. m. : Erzsébet-, Luiza-, Pesti molnárok és sütők-, Pannónia-, Pesti Victoria-, Concordia gőzmalmok, a Magyar ált. hitelbank, a Krausz Mayer és fiai, a Hedrich és Strausz, a Haggenmacher Henrik gőzmalmai, a Pesti hengermalom-társasig és az Első budapesti gőzmalmi r.-társaság kötelezőleg kinyilvánították, hogy: »minden oly baleset alkalmából, melynél a felsorolt malmok az egyesület segélyét igénybe veszik, 10 frt tisztelet­díjat tesznek folyóvá az egyesület pénztára javára«. S a kö­telezett összegek tényleg beküldettek az egyesület pénztárába. Sajnos, hogy a többi gyárak is ily módon nem adták jelét

Next

/
Thumbnails
Contents