Dr. Bókai Árpád tanítványainak dolgozatai

Dr. Neumann M. József: Kisérleti tanulmányok a gégeizmozat finomabb mechanismusáról. II. A hangszalag feszítésén működő erők

KÍSÉRLETI TANULMÁNYOK a GÉGE1ZOMZAT MECHANISMUSÁRÓL 15 minek következtében a légcsőben negativ légnyomás jön létre, és a hangszalagok annál inkább összesajtoltatnak. Mert a kannaporczok alapja a hangrés alatt lévén, ezekre a légcső­ben levő nyomás a mérvadó, és így ha ez negativ, akkor a kannaporczok alapja befelé (adductioba) nyomatik a külső légnyomás által, mint azt egy alkalommal (budap. kir. orvos­egyesület 1893) kifejtettem. A kannaporczokkal együtt pedig a hangszalagok is adduc- tióba jutnak. Nem a felülről a hangrésre ható légnyomás teszi azt, hanem az oldalvást ható, mely a légcsőre gyakorol nyomást, és befelé nyomja a hangszalagokat mozgató szerve­ket : a kannaporczokat. Ezen fulladozási tünet nem szűnik meg az állatnál, ha a feszítő izomzat átvágatik. Minden valószinüség szerint tehát emberben is, ha recurrens hüdések folytán ezen légzési aka­dály következik be, a mm. crico-thyr. bénítása a bajon nem segít; és ezért ezen műtét, melyet egyes szerzők már szóba hoztak, fölösleges volna. A hangszalagoknak az activ távolí­tásra (izomerő állal) van szükségük, mely ha nincsen meg, a hangszalagnak teljes megbénítása a feszítő izom átmetszésével nem segít. A kísérleti állatnál ezen átmetszés után még az is látható, hogy a midőn az egyik recurrens ép, és a másik hü- dött, a légszomjuság kifejlődésekor az ép hangszalag erősen kifelé távolittatik, míg a másik a bénult és laza, a középvonal felé aspiráltatik; mi által a hangrés torzképet mutat 3 szög­letes réssel a kannaporczok között (mint a 28. kísérleti állatnál). A m. crico-thyr.-ban két erő összetevőjét ismertük, a függé­lyesét és a vízszinteset. Jelenffy azonban még egy harmadik eröösszetevöt vesz fel szellemes értekezésében (Pflüger Archiv VII. köt.), mely a frontalis síkban hat. Ugyanis a gyürüporcz szabad szélétől a pajzsporcz lapjá­nak belső felületéhez is mennek rostok, a melyek összehúzódásá­nak eredménye az, hogy a pajzsporcz lapjait oldalt a gyürü- porczhoz húzzák, azaz egymás felé közelítik, mi által az elülső szöglethajlás élesebb lesz és a pomum Adami jobban elé ugrik. Ez természetesen a hangszalagok nyújtását is kell, hogy eredményezze.

Next

/
Thumbnails
Contents