Dr. Bókai Árpád tanítványainak dolgozatai
Dr. Antal János: Kisérleti adatok a kéksavas mérgezések gyógykezeléséhez
4 követtek akkor, mikor vegyi ellenszerekkel akarták a kéksav mérgező hatását ellensúlyozni, vagy legalább is gyengíteni. E czélból ajánlotta Köbért tanítványa, Kroki, a hydrogenhyper- oxydot, Smith és Larocque a ferrum sulfuricum oxydulatumot, mások a chlorvizet, légenysavas ezüstöt stb., mindezen vegyi ellenszerek azonban nem eredményezték a várt hatást, valószínűleg, mert egyrészt a vegyi ellenszer nem találkozott kellőképen a méreggel, vagy mert a méregből halálos dosis már felszívódásra jutott, mikor a vegyi ellenszer kifejthette volna hatását. Mindezen vegyi ellenszerek felett áll értékre nézve a kálium hypermanganicum, melyet Kóssa Gyula dr. tagtársunk a kéksavas mérgek vegyi ellenszeréül ajánlott 1892-ben az egyesületben. A kalium hypermanganicum átadja élenyének egy részét a kéksavnak, illetve cyankaliumnak, midőn is az cyansavas káliummá, illetve cyansavvá lesz, melyek nem mérgezőek. Kóssa állati kísérletekkel is támogatta s bizonyította tételének helyességét, a mennyiben ha házi nyulainak kali hypermanganicumot vitt előzetesen elegendő mennyiségben a gyomorba, és utána valamely kéksavas mérget, akkor ez utóbbi mérgező hatását nem fejthette ki még különben halálos adagban sem. Persze, bár a kali hypermanganicum, ha a mérget a gyomorban találja lehetőleg összes mennyiségében, életmentő hatással kecsegtet, de akkor, ha a kéksavból, e gyorsan illanó s felszívódó anyagból a keringésbe jutott már valamelyes mennyiség, arra hatást nem fejthet ki. így még mindig nem felesleges oly szerelés után kutatni, mely nemcsak a gyomorban, hanem azon túl is a keringésben megtalálva a kéksavat, azt ártalmatlanná képes tenni bármi módon, talán chemikus úton. Hogy némely méregnél ez lehető, bizonyítják a baryum- mérgek, melyek chemikus ellenszerei a kénsavas sók nemcsak a gyomorban, belekben, hanem a felszívódás után a keringésben, a szövetnedvekben is ártalmatlanná tudják tenni az oldható baryumvegyiíleteket, a mennyiben oldhatlan kénsavas baryum jön létre. E csapadékokból ugyan, pl. esetleg embóliák alakjában, pathologikus változások jöhetnek létre, de ezek kevésbé súlyosak az esetek többségében, mint az oldható baryumsók okozta ideges és halálra vezető tünetek. A jelen tanév folyamán a gyógyszertani intézetben a cobaltsóh hatásának vizsgálatával foglalkozván, ezen munkálkodás közben a vegyi viszonyok mérlegelése után azon gondolat érlelődött meg bennem, hogy a cobaltsóh, s különösen a jól oldható cobaltum nitricum oxydulatum a kéksavnak oly ellenszere, mely az imént kifejtett feladatokra képes. Kémlő-csőben foglalt föiös cobaltonitrat-oldathoz kevés