A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1905-1906 (Budapest, 1906)

Egyetemi alapítványok

252 EGYETEMI ALMANACH elnök. v. b. t. tanácsosnak az egyetem 1880. éri május 13-án tartott százados emlékünnepén tiszteleti jogtudorrá avattatása emlékére tett 2000 forint névértékű magyar aranyjáradék-kötvényből álló alapít­ványa. melynek évenkinti kamatai minden évben oly vagyontalan, szorgalmas, jó magaviseletü jogvégzettnek adandók ki. aki egyetemi tanulmányainak egész folyamát a budapesti kir. m. tudomány- egyetemen végezte, s ki a szigorlatra bocsáttatás feltételeit képező alap- és államvizsgálatokat kitüntetéssel tette le. A jelölés a jog- és államtudományi kart, a nevezés az alapítót illeti. Állása 1906 febuár hó 26-án 8200 korona töke és 223 korona 49 fillér takarékpénz­tári kamat. Kezeli az egyetemi rectori hivatal alapítványi pénztára. 21. Néhai Rökk Szilárd budapesti polgár, volt fővárosi képviselő, még életében egy lepecsételt csomagot — mely halála esetén volt fel­bontandó — adott át az egyetemi tanácsnak, mely 22.650 forintnyi tőkét tartalmazott. Az 1874 január 10-én kelt alapítólevél értelmében a kamatok ezen egyetemen beírt szorgalmas, jóviseletű, szegénysorsú joghallgatók számára ösztöndíj kép fordítandók. Kezelése az egyetemi rectori hivatal alapítványi pénztárát illeti. Állása 1906 február hó 26-án értékpapírokban 47.800 korona takarékpénztári kamatokban 966 korona 14 fillér. Az ösztöndíjakra való jelölés a jog- és állam- tudományi kar, az adományozás az egyetemi tanács által történik. IV. Jog- és orvostudománykari alapítvány. 22. Néhai Senger Katalin budapesti úrhölgy tízezer frtot hagyo­mányozott ezen kir. tudomány-egyetemnek oly czélból, hogy annak évi kamatai egy-egy, a jog- és államtudományi és az orvostudományi karok által kitűzendő szakdolgozatok jutalmazására fordíttassanak. A jutalomdíj csak absolut becsű tudományos dolgozatért adható ki. Az alapítvány állása 1906 február hó 26-án 24.500 korona érték­papírokban és 1400 korona kamat. Kezelése az egyetemi rectori hivatal alapítványi pénztárát, az adományozás a karokat illeti. 23. Ózv. Bujanovits Jánosné született Koppy Mária Budapesten 1880. évi október hó 16-án kelt írásbeli magánvégrendeletében néhai Koppy Antal gyermekeinek: Koppy Bélának és Koppy Laurának hagyományozott külön-külön 3000 frtot, összesen tehát 6000 frtot oly módon, hogy ezen összeg vagy valamely ingatlanra első helyeni bekebelezés mellett, vagy pedig magyar aranyjáradék-állampapirban helyeztessék el s annak kamatai Koppy Laura és Koppy Bélának adassanak ki; utóbbinak azonban csak annyiban, amennyiben maga­viseleté oly kedvező fordulatot vesz, hogy a szigorú erkölcsi alap­elveknek teljesen megfelel s ha a végrendelet végrehajtói s még életben lévő rokonai, erkölcsi javulásának s jobb útra térésének csal­hatatlan bizonyítékait látják; ellenkező esetben azok Koppy Laurának jobb ellátására fordítandók. Ezen kétrendbeli hagyomány kamatélvezetében nevezett hagyo­mányosok kölcsönösen megöröklik egymást, haláluk után pedig a fenti 6000 frtnvi adomány a budapesti királyi magyar tudomány- egyetem tanácsának kezelése alá bocsájtandó s általa mint „ Ösv.

Next

/
Thumbnails
Contents