A Magyar Királyi Tudomány-Egyetem személyzete 1830-1870
A Magyar Királyi Tudomány Egyetem személyzete 1864-65 (Buda, 1864)
40 hogy itten tanuló szegény szorgalmas magyar ifjú fel— segítésére vallás külömbség nélkül fordíttassék. A nevezést a család eszközlendi. A másik fele a magyar akadémiát a kezeléssel együtt illeti. 5. Be i k t a t á s i-dijalap, az egyetemi tanulók 1863 évig fizetett és tőkésített beiktatási dijaikból keletkezett; kamatjai és a jövőben fizetendő dijak legfelsőbb rendeletnél fogva részben az egyetemi könyvtár gyarapítására, részben a felmerülő szükségletekhez képest évenkint az egyes karok által kijelölendő egyetemi közczélokra, hozzájárulásokhoz mért arányban fordítandók. A töke állása 10240 f. o. é. If. llittiidománykari alapítványok. 6. Ho r v áth J ó zs e f kalocsai kanonok alapítványa, ki 1832-ki és 1837-ki vég- illetőleg fiók- rendelete szerint 6000 pengő forintot hagyott, hogy kamatjai a hittani kar által kitűzendő magyar nyelven szerkesztett pályakérdések díjazásaira, és a legjelesebb magyar hittani munkák jutalmazására fordittassa- nak, jelen állása 16,275 forint, o. é. 7. Dertsik János választott prisztinai püspök és hittani karigazgato alapítványa, mely J 835—ki december 1. kelt végrendelete szerint 200 pengő forintból áll, két évi kamatja a hittani kar által kitűzött egyetemi hittanulók által megfejtendő pályakérdés dijára fordittatik. Kezelése a központi papnövelde igazgatója által történik. 8. Szabó Alamizsnás János kanonok és egyetemi hittanár alapítványai, melyeket 1857. végrendetileg tett; a) Eredetileg 800 forint, jeleuleg 1100 ft. pengő pénz, melynek évi kamatjaiból 40 forint azon egyházi szónoknak jár, ki az egyetemi szentegyházban az adventi és nagypénteki predikácziókat magyar nyelven tartja; 15 forint pedig azon hittanulónak, ki a homile- tikában kitüntette magát. Kezeli a hittanikar. ő) 1400 forint pengőben, melynek 70 forintból álló évi kamatja hittani tudor szigorlati dijakra két egyetemi hittanuló és központi növendékpap számára fordítandó. Kezeli a központi papnövelde igazgatója. III. Jogtudomány kari alapítványok. 9. Kelemen Imre kir. tanácsos és egyetemi jogtanár alapítványa, mely 1819—ki végrendeleténél fogva 400 váltó forintból (168 ft. o. é.) áll; évenkinti 8 ft. 40 kr. o. é. kamatja szegény főleg beteges jogtanulók számára fordítandó. Kezelése és adományozása a jogtudományi kar dékánját illeti. 10. Sch wartner Márton egyetemi tanár és könyvtáréi* alapítványa, ki 1801 april 15-én kelt végrendeletében 1500 forintot hagyományozott váltóban a végre, hogy kamatjaiból a hazai jog- s államtudományok, történelem és segédtudományai köréből a jog és bölcsészeti kar által felváltva kitűzendő pályakérdések dijaztassanak Jelen állása 4520 ft. o. é. 11. Pauler Tivadar kir tanácsos, s egyetemi jogtanár, alapítványa 1862. sept. 30. kelt alapítólevele szerint 210 ftból o. é. áll; kamatjai minden negyedik évben, midőn a rectori méltóság sora a törvény tudományi karon van, az egyetemi tanulók által magyar nyelven megfejtendő jog vagy államtudományi pályakérdés díjazására fordítandók. Kezelése a nagyságos rector felügyelete alatt álló egyetemi pénztárt illeti. IV. Orvoskari alapítványok. 12. Andreits József sebésztudor és bonc- tani ismétlő alapítványa, melynél fogva családja kimúlta után, mely azonban még be nem következett, 5000 pengő forintból álló tőkéje és eladott háza 1200 pftnyi árának kamatjai szegényebb orvos és sebésztudorok szigorlati dijaik, kamat nélküli előlegezésére fordítandók, melyeket az illetők öt év lefolyta alatt megtéríteni tartoznak. 13. Stáhly Ignácz főorvos és egyetemi orvoskar-igazgató alapítványa 400 váltó forintból, melyhez Bene Ferencz egyetemi karigazgató 400 pengő forintnyi hagyománya és mások koronkénti adakozásai járultak beteg orvos-sebészlanulók felsegélésére. Jelen állása 1155 ft. o. é. hozzá járulván S eh orda n n Zsigmond alapítványa (15. sz.) Kezeli az orvosikar dékánja. 14. Orvostudorok alapítványa, melyDr. Havas Ignácz karbeli volt dékán 280 pengő forintnyi és mások adakozásaiból keletkezett, elszegényedett karbeli tagok felsegélésére ; jelenleg 3047 forint o. é. Kezeltetik az orvosikar dékánja által. 15. Bene Fer-encz kir. tanácsos és egyetemi karigazgató alapítványa, mely 1852-ben kelt végrendelete szerint 2000 darab aranyból áll, melynek kamatjai utazási segélydijakra volt tanszéki segédek vagy kórházi másod orvosok számára, kik bővebb kiképeztetésök végeit, az orvosi kar által kiszabott utasítás szerint,, külföldön utazván . három évig e dij élvezetében maradhatnak, és időnként a karnak jelentést tenni kötelesek. — Időközben 1000 fttal, melyet fia Dr. Bene Rudolf a hitbizományi teher váltságdíjául lefizetett, és 1485 forinttal o. é. mint tőkésített kamattal öregledett. Adományozása az orvosi kart, kezelése az egyetem nagyságos rectorát illeti, és az egyetemi pénztárnál eszközöltetik. 16. C s a u s z Márton cs. kir. tanácsos és egyetemi orvostanár alapítványa, ki 1860-ban meghalá-