Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Bevezetés

45

lehet. Még csak a háború tanulságai bizonyították, hogy nem a nagy hadvezérek vannak az emberiség hasznára, hanem a jó orvosok.

Az orvostudománynak természettudományos művelése, mely Bichat-val indult meg, a mi hazánk határain csak nehezen tudott áttörni, amíg végre a múlt század második felében a sors szinte tervszerű egymásutánban adta nekünk azokat a jeles férfiakat, akik — mindegyik a maga szakmájában — úttörők voltak, kezdték és meghonosították az orvostudomány modern irányú művelését és ezzel a mi fakultásunk újjászületésének alapvetői lettek. Már az Ilias-ban is meg van írva, hogy „egy orvos annyi, mint sok ember együtt“ —, ami azt akarja kifejezni, hogy a jó orvos egy komplex természet, mely sok különböző egyéni jó tulajdonságokat egyesít magában, és éppen ezáltal válik az ő működése értékessé. Ilyenek voltak a mi nagyjaink, és áldhatjuk sorsunkat, hogy egykori tanártársaikra, utódaikra és tanítványaikra épp ezért olyan hatással lehettek, hogy ezek folytatták az egyenletes, céltudatos haladás útján az általuk megkezdett nagy reformmunkát zökkenés és fennakadás nélkül.

Hogy a Budapesten tartott XVI. nemzetközi orvosi kongresszuson a földkerekség minden részéről idesereglett nemzetközi areopag előtt a mi hazai orvostudományosságunk oly fényesen megállotta helyét és általánosan elismerték, hogy minden késedelmet és mulasztást pótolva utolértük és elértük a legelőhaladottabb nyugati tudományosság magas szintjét, azt elsősorban ennek a hat korszakos férfiúnak köszönhetjük. Nem lehet az, hogy ezek a kidőlt nagyok kijátszott sakkfigurákként számításon kívül essenek. Erkölcsi kötelességünk, hogy nevüket a kopástól megóvjuk, és úgy, ahogy mi magunk azt hálával őrizzük, úgy bizton reméljük, hogy emléküket az utókor is nemzedékről nemzedékre kegyelettel fogja átvinni. Faxit Deus.

A Markusovszhy-társaság.