Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Bevezetés

ahol azonban hegemóniájuk később szintén véget ért. A tanács első fontos teendője a közegészségügy rendezésére vonatkozó törvényjavaslat készítése volt, amely munkából — részint mint bizottsági elnöknek, részint mint előadónak — Korányinak jutott az oroszlánrész. Éppen vidéken szerzett tapasztalataiból kiindulva, egyre sürgette a járványtörvényt is, míg végre elnök korában saját vezetése mellett bosszú tárgyalásokkal elkészítették a törvényjavaslatot, amely mint javaslat ott porladozik még ma is a belügyminisztérium irattárában. Ha vidékre hívták őt orvosi tanácskozásra, alig mulasztotta el egyszer is, hogy az ottani kórházat meg ne tekintse; úgyszólván az egész ország kórházait ismerte és a mi kórház- ügyünk így tapasztalt deplorabilis volta adta ajkára azt a tételt, hogy „Magyarország közegészségügye tulajdonképen kórházügy“. Az 1894-ben Budapesten tartott nemzetközi közegészségi kongresszuson Leyden akkori berlini tanár egy előadása kapcsán Korányi megindította élete egyik legnagyobb akcióját, a tuberkulózis elleni küzdelmet. A kormánynak figyelmét és a társadalomnak érdeklődését fel tudta hívni a mi népünk e nagy bajára, országos mozgalmat indított, ennek központjában pedig egyesületet létesített, amiknek fonalán a küzdelemnek országos szervezése is megindult és szép reményekre jogosított; a háború óta az ügy sorvadásnak indult, de ő maga a budakeszi Erzsébet-szanatóriummal maradó emléket állított magának.

Régi időkben nem ritkán a fiú azért lépett az apja pályájára. mert a szükséges könyvtár már megvolt a háznál. Korányi nem azért lett orvos, mert atyja is az volt, hanem mert — mint azt egész fényes életfolyása bizonyítja — igaz benső hivatást érzett e pályára. Tudta ő jól, hogy az élet ingyen nem ad semmit, azért egész életét az orvosi kultúrának és embereszeretetnek fáradhatlan munkájában töltötte. Aki a magas kort szép kornak mondja, az visszaél a licentia poeticával, mert azok nemcsak hogy nem szinonimák, sőt ellenkezőleg, a vénülés csúnya dolog. Vannak azonban a sorsnak kiváltságosai és ilyen volt ő is, de nemcsak azért, mert doktorságának ötvenedik és tanárságának negyvenedik évfordulóját megérte. Magas kort ért, de megtartotta az ő szellemi rugékonyságát, nyugalomba vonult ugyan, de nem pihent, folyton védekezett a Falstaff-pihenésnek rozsdája