A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem szabályzatai 1909-1937

A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem tanulmányi, fegyelmi és tandíjszabályzata (1909)

72 A fegyelmi bíróság, illetőleg a tanács előtti felebbviteli tárgyaláson az előadó felolvassa a felülvizsgálandó határozatot, azután pedig a vizsgálati iratok és a határozat indokolása alapján ismerteti az ügyet, majd a felebbviteli beadványok lényeges tartalmát adja elő, végül pedig előterjeszti indítványát. Erre a fegyelmi bíróság, illetőleg a tanács, a terhelt meghallgatása nélkül, szótöbbséggel meghozza indokolandó határozatát. 34. §. Ha az ítélet az elitéit meghallgatása nélkül hozatott és fegyelmi büntetéskép legalább egy esztendei elutasítás mondatott ki, a tárgyaláson meg nem jelent elitéit igazolással élhet, ha kimutatja, hogy mulasztása vétlen volt. Az igazolás iránti kérvény a rectorhoz adandó be. Ha a rector, vagy eluta­sító végzése ellen használt félfolyamodás következtében az egyetemi fegyelmi bírósóig az igazolásnak helyt ad, az elitéit új tárgyalásra idézendő és új ítélet hozandó. Az igazolóisi kérvényt az elmulasztott tárgyalástól számítva, a nagy szünidő alatt hatvan nap alatt; egyébként pedig tizennégy nap alatt kell beadni. Az igazolóisnak helyt adó végzés folytéin kitűzött újabb tárgyalási határnap elmulasztása miatt további igazolásnak helye nincs. 35. §. Az elitéit az ügy lényegére vonatkozó új bizonyíték alapján, illetve azon az alapon, hogy a fegyelmi eljárás sor óm hamis bizonyíték használtatott és a marasztaló Ítélet erre álapíttatott, újrafelvételt kérhet. Az újrafélvételi kérvényt írásban és indokolva az alapperben elsőfokú ítéletet hozott egyetemi hatósághoz kell intézni. Ha a kérvényhez csatolt, vagy abban hivatkozott bizonyítékok nyilvánvalóan alaptalanok, illetve valódiságuk esetén sem vonnák maguk után a korábbi ítélet hatályon kívül helyezését, a dékán, illetőleg az egyetemi fegyelmi bíróság a kérvényt végzéssel elutasítja; ellenkező esetben újrafelvétéli eljárást rendel el és szükség eseté­ben vizsgádat teljesítése iránt is intézkedik. A vizsgálatra és a későbbi eljáróisra a 19—33. §-ok rendelkezései megfelelően alkalmazandók. Az ítélet a korábbi ítéletet hatályában fenntartja vagy hatályon kívül helyezi. Ujrafelvétel csak egyszer kérelmezhető. 36. §. A fegyelmi hatósóig jogerős határozatát — a rectori, illetőleg a fegyelmi bírósóig előtti megrovás kivételével — az illetékes dékán hajtja végre, ille­tőleg vezetteti az elitéit leczkekönyvébe, s ennek megtörténtét a rectorral közli. Az ítélet tatalmának lényege végrehajtás után a rectori hivatalban vezetett jegyzékbe, nyilvántartás czéljából beiktatandó. 37. §. Az egyetemtől való elutasítás rendszerint azonnal hatályba lép, miért is az elitéit, ha be van iratkozva, ezt a félévet már elveszíti. Ha az elitéit nem beiratkozott, hanem csak beiktatott hallgató, az ítélet az esetleg megkísértett beiratkozás utóm is végrehajtandó. 3S. §. Ha az elitéit hittanhallgató és a fegyelmi büntetés az egyetemtől való elutasításra szól, a kar dékánija erről az illetőnek egyházi főhatóságéit értesíteni tartozik. Ha az elitéit katonai kötelékbe tartozik, az Ítéletet hozó egyetemi hatósóigok az eset körülményeihez képest döntenek afelett: vájjon az ítélet a katonai hatósóiggal közlendő-e vagy sem ? 39. §. Az ösztöndíj vagy a tandíjmentesség elvesztése nem szabható ki külön büntetésképen: ez természetes következménye az oly magaviseletnek, mely az egyetemi

Next

/
Thumbnails
Contents