A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1897-1898 (Budapest, 1898)
A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem tanrende 1897-98. tanév első felére
27 A kórodán berendezett laboratóriumban górcsövi, bac- teriologiai vizsgálatok történnek a kórodán előforduló kóresetek felderítése s a mütőnövendékek kiképzése czéljából. A könyvtár hozzáférhető oly szorgalmas tanulóknak, kik kórodai betegek tanulmányozására vállalkoznak s valamely tudományos kérdéssel önállólag foglalkoznak. X.1V. Szemészeti 7có roá#. (Üllői-út, központi orvoskari épület.) A hetenkinti 10 órából 3 elméleti rendszeres előadásokra, 2 nhítételekre, 3 bejáró betegeknek való rendelésre és betegbemutatásokra, 2 pedig klinikai beteglátogatásra szolgál ; ezenkívül az I. félévben hetenkint egyszer 2 órán át szemtiikrészeti előadások és bemutatások vannak. A szemoperálásokból a tanársegédek adnak tanfolyamokat. A klinika nyitva áll a beírt hallgatóknak feltételek nélkül napouta (vasárnapokat, ünnepnapokat és szünnapokat sem • véve ki), az előadási óráknak megfelelő időben, továbbá a délutáni beteglátogatás alkalmával; egyébkor és másoknak az igazgató beleegyezése és engedélye szerint. A délutáni beteglátogatást 5—6 óráig tartják a tanársegédek. A készülékeket, kórboncztani szemkészítmények gyűjte-' ményét és a szakkönyvtárt alkalmilag szemészeti tanulmányokat tevőknek az igazgató-tanár szívesen hozzáférhetőkké teszi. XV. I. sz. szülészeti és nőgyógyászati Jcóroda. (Mária- u. 31. sz.) Itt az orvoshallgatók taníttatnak és gyakoroltatnak be a szülések vezetésébe, nemkülönben a szükséges kézfogásokba. A szülészeti mütéttanból orvostanhallgatók számára a tanár külön előadásokat tart. XYI. II. sz. szülészeti és nőgyógyászati kóroda és poliklini- cum (Rökk-Szilárd-utcza 33. szám.) Ezen intézetben a bábanövendékek taníttatnak. A nőgyógyászatból a tanár az orvosok számára külön előadásokat tart. Az intézettel a poliklinicum áll kapcsolatban, a melvet az orvoshallgatók, orvosszigorlók, valamint orvosok egy külön tanársegéd vezetése mellett, gyakorlati kiképeztetésökre felhasználhatnak. liat- iir4<'í4 ili ,'