A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1896-1897 (Budapest, 1897)
A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem tanrende 1896-97. tanév első felére
gozdabeli gyakorlatokban is részt vehetnek, és főleg gór- csövi, vegyi és színelemzés-vizsgálatokkal foglalkozhatnak; 6. végre a hallgatóknak módjukban áll nyilvános bűnügyi végtárgyalásokon is résztvenni. b) A rendőrboncznoki és törvényszéki orvosi működésnél, évenkint mintegy 800 hivatalos bonczolat (1882-ben 634, 1883-ban 685, 1884-ben 729, 1885-ben 803) és átlag 180—200 élőkön való vizsgálat ejtetik meg ; valamennyi megfelelő jegyző- könyvi felvételekkel és véleményezésekkel. A bonczolatok rendszerint az intézetben, a már rothadt, különösen vizi hullákon s a járványossá válható ragályos betegségekben kimúltak hulláin a kerepesi-úti halottas házban, a délelőtti órákban (kitűzött idő naponta 8—10-ig) ejtetnek meg. a melyeknél előadásokon kívüli időben is naponta hallgatók, szigorló orvosok és tudorok rendszerint megjelenhetnek. Az élőkön való vizsgálatok részint az intézetben, részint a törvényszék bűnt. oszt. helyiségeiben, részint szétszórtan a város területén végeztetnek. Ezeken kívül idegen tárgyakon (bűnjelek) is végeztetnek górcsövi és vegyi vizsgálatok, melyek a tanításra részint a dolgozda- beli gyakorlatoknál, részint a casuistikus előadásoknál használtatnak fel. X. 1. belgyógyászati leóroda. (Üllői-út, orvoskari telep.) A beírt hallgatóknak egész napon át nyitva áll; a délutáni látogatás rendesen 4—5 óráig tartatik. A kóroda vegyészeti és górcsövészeti dolgozdájában a tanulók a megfelelő kórjelző vizsgálatokban gyakorolhatják magukat. XL II. belgyógyászati leóroda. (Üllői-út, orvoskari telep). A beírt hallgatóknak mindig nyitva áll; a délutáni látogatás rendesen 4—5-ig tartatik. A rendelkezésre álló górcsöveket és vegyészeti eszközöket a tanulók kórjelzési czélokra használhatják. XII. I. sebészeti leóroda. (Üllői-út, orvoskari telep). Betegbemutatások és műtétek a tanteremben s kórtermekben történnek. D. u. 5—6-ig van a kórodai beteglátogatás, betegfelvétel és kórtermékek vizsgálata. A kóroda műtő-intézetében, hol a műtő-növendékek képeztetnek. később kijelölendő időben műtétgyakorlatok tartatnak, melyeknél az intézet eszközei használtatnak.