A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja 1889-1890 (Budapest, 1890)
Egyetemi alapítványok
140 mii, azután született hevesmegyeiek, végre bölcsészettani tanárok fiai része,1-átérniük élvezetében. Az alapítvány pesti tanulót illető részét, mely jelenleg 3390 forint o. é. áll, a bölcsészeti kar dékánja kezeli, a nevezés a bölcsészeti kart illeti. Schwartner Marton fennérintett 12. számú alapítványa részben ezen kart is illeti. 36. Schmidt János Antal néhai budai gyógyszerész 420 írtból álló alapítványt tett, melynek évi kamatai két szegény sorsú, szorgalmas gyógyszerészetliallgató jutalmazására fordítandók. Kezelése és adományozása a bölcsészetkari dékánt illeti. A töke jelen állása 1050 forint o. é. 37. Than Károly kir. tanácsos és bölcsészetkari tanár alapítványa 1876. évi augusztus 31-én kelt alapítólevele szerint 525 írtból áll, melyet újabban az alapító 1000 írttal öregbített; jelen, állása 1825 frt, melynek kamatai minden negyedik évben, midőn a rectori méltóság sora a bölcsészeti karon van, nyilt pályázat alakjában, váltakozva a természettan és vegytan köréből hirdetett és jutalomra érdemeseknek Ítélt munkálatok díjazására fordíttatnak, és melyre kizárólag budapesti egyetemi hallgatók pályázhatnak. A nevezés a bölcsészeti kart, a kezelés a nagyságos rector felügyelete alatt álló pénztárt illeti. 38. Margó Tivadar, a cs. Lipót-rend lovagja, bölcsészetkari tanárnak rectorsága és az egyetem ujjáalakíttatásának százados évfordulója alkalmából tett alapítványa, 1880. évi május 13-án kelt alapító levele szerint 1000 írtból áll, melynek kamatai minden Il-ik évben nyilt pályázat alakjában, váltakozva az állattan és növénytan köréből hirdetett és jutalomra érdemesnek Ítélt munkálatok díjazására fordíttatnak, és melyre kizárólag budapesti egyetemi hallgatók pályázhatnak. A nevezés a bölcsészeti kart, a kezelés a nagyságos rector felügyelete alatt álló pénztárt illeti. 39. Pauler Tivadar, vak belső t. tanácsos, m. kir. igazságügyi minister stb., azon alkalomból, midőn 1882. október 20-án mint a budapesti kir. tud. egyetemen félszázaddal előbb bölcsészettudorrá történt felavattatásának emlékéül, dísz-jubiláris oklevéllel tiszteltetek meg, 500 írtból álló alapítványt tett, melynek kamataiban minden 4-ik évben oly szegény bölcsészettudor-jelölt részesül, ki a tanfolyamot a budapesti kir. m. tud. egyetemen végezte és különös szorgalmat, kifogástalan erkölcsi viseletét tanúsított és szigorlata főtárgyául a bölcsészetet vagy történelmet választja. A nevezés a bölcsészeti kart, a kezelés a nagyságos rector felügyelete alatt álló pénztárt illeti. 40. Margó Tivadar, a cs. Lipótrend lovagja, bölcsészetkari ny. r. tanár s az egyetem volt reetora azon alkalomból, midőn 1884. szept. 24-én mint a bpesti kir. tud. egyetemen félszázaddal előbb bölcsészettudorrá történt felavattatásának emlékéül dísz-jubiláris oklevéllel tiszteltetett meg, 500 írtból álló alapítványt tett, melynek kamataiban minden 4-ik évben oly szorgalmas és jó magaviseletii szegényebb sorsú bölcsészettudor-jelölt részesül, ki tanfolyamát a budapesti