A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem almanachja 1884-1885 (Budapest, 1885)

Egyetemi alapítványok

22. Schordann ZsiGMON!) cs. kir. tanácsos é's orvostanár alapít­ványai 1861 február 21-e'n kelt végrendeletében száz részre osztott vagyonának, melynek mindegyike a levonandók levonása után 1803 frt 10 kr. o. é. áll. a) Huszonnyolcz negyvenkijenczed részét utaztatási díjra azon feltétellel hagyta, hogy annak kamataiból szegényebb sorsú jeles orvos- tudoroknak, kik legalább öt félévet ezen egyetem orvosi karánál töl­töttek, és itt tudorokká avattattak, valláskülönbség nélkül, egy évre ezer forint adassék ki. b) Hat negyvenkifenezedrészét, hogy kamataiból szegényebb sorsú orvosjelölteknek szigorlati és tudorfelavatási díjaik kamattalan köl- csönképen előlegeztessenek. c) Tíz negyvenkilenczedrészét az élettani intézet szükségleteire, és ezen tudományban jeleskedő két tanuló vagy tudorjelölt száz-száz forintnyi egy évig tartó ösztöndíjazására, az élettani tanár meghatáro­zása szerint. d) Öt negyvenkilenczedrészét a 15. pont alatt érintett alapítvány öregbítésére, melyekhez a hagyományosok egyikének halála folytán a végrendelet értelmében még egy századrész járult. Ezen, összesen 54966 forint o. é. és 88 krra rúgó alapítványok kezelése és adományozása, illetőleg (a—b) pontra nézve az orvosi kart illeti. 23. Orvoskari könyvtári alapítvány; az orvoskari könyvtár szapo­rodására tanárok jutalékaiból. Jelenlegi állása 12702 frt 15 kr. o. é. Kezeli az orvosi kar. 24. Wagner János, ny. r. tanár 2000 frt alapítványt tett 50 éves tudori jubilaeuma alkalmából. Annak kezelése az orvoskari tanártestü­letet illeti, mig a kamatok az orvoshallgatók önképző- és segélyegyle­tének adatnak ki szegény hallgatók segélyezésére. , 25. Hollitser Farkas nagykereskedő alapítványa, ki 1859. évben meghalálozván, 1890 p. frtnyi államkötvényt végrendeletileg hagyo­mányozott, hogy ezen egyetemnél szigorló Mózes vallásit kiválólag pesti orvosjelöltek és szülésznők harmincz, illetőleg tizenöt forintnyi segélydíjban részesíttessenek. A nevezés és kezelés az alapítványi gondnokokat illeti. 26. Rupp Nép. János kir. tanácsos és orvoskari tanár alapítványa 1861-ik évi szeptember 30-án kelt alapítólevele szerint 525 írtból o. é. áll, kamatai minden negyedik évben, midőn a rectori méltóság sora az orvos-tudományi karon van, oly negyed vagy ötöd éves orvos+anhall­9 125» —

Next

/
Thumbnails
Contents