Zemplén Géza: Az enzimek és gyakorlati alkalmazásuk (Budapest, 1915)
Az enzimek tulajdonságairól általában - Az enzimek adszorpcziója
40 ZEMPLÉN GÉZA Ez indikátorok használatánál azonban szintén óvatosan kell eljárni és figyelemmel kell kisérni a következőket. A methylibolya csoportjába tartozó indikátorok (l.és2.) közömbös sókkal szemben érzékenyek, továbbá a szín az oldat állásakor gyengül, még pedig annál gyorsabban, mennél savanyúbb a közeg. A bázisos indikátorokat (3., 6., 9., 11. és 14.) toluol és chloroform (melyeket éppen enzimoldatok fertőtelenítésére szoktak használni) oldja. A négy első indikátor az oldatokból hosszabb állás után kiválik. Nagyobb mennyiségű proteinanyag jelenlétében a legtöbb indikátor felmondja a szolgálatot. Ilyen esetben csakis az 1., 2., 13., 16., 17., 18. számú indikátorok megbízhatók. A proteinek hidrolizistermékei nem okoznak a kolorimetriás módszernél olyan nagy zavart, néhány savanyú azófesték azonban itt is hibás eredményt adhat. Ilyenek a 4., 5., 7., 8. és 10. számú indikátor. Különben, ha proteinanyagok vagy azok bomlástermékei csak csekély mennyiségben vannak jelen az oldatban, a savanyú azófestékek- nek jobb hasznát vehetjük, mint a lúgosaknak, mert a savanyú indikátorokat se toluol, vagy chloroform, se pedig hosszabb állás nem változtatja. Az optimális hydrogénionkonczentráczió, ha nem is tág határokon belül, változik a hőmérséklet szerint, miért is az ionkonczentráczió meghatározásánál ezeket a kisérleti körülményeket is meg kell adni. Az enzimek adszorpcziója. Az adszorpcziónak két faját kell megkülönböztetnünk, még pedig a mechanikai és az elektrochemiai adszorpcziót. A mechanikai adszorpczió akkor állhat elő, ha a folyadék felülete az adszorbeáló testhez képest nagy felületi feszültséget mutat és az oldott anyag adszorbeálása következtében ez a feszültség csökken. Az elektrochemiai adszorpczió ellenben akkor szerepelhet, ha az adszorbeáló és az oldott anyag között nagy elektromos potencziálkülönbség van, mely az adszorpczió megtörténte után megszűnik, vagy kisebbedik. Ha tehát valamely anyag elektrochemiai természetére akarunk következtetni, olyan adszorbeáló anyagokat kell választanunk, a melyeknél mechanikai adszorpczió lehetőleg nincs, elektrochemiai tekintetben pedig mindig egyforma irányú töltéssel van ellátva. Az adszorbeáló anyagok elektrochemiai jellemét ismét olyan oldott anyagok segítségével határozzuk meg, a melyeknek töltése minden esetben egyenlő irányú. Erre a czélra nagyon jól használhatók szerves festékek; a bázisosak közül a fukszin, a methylibolya, methylénkék, a savanyúak közül eozin és pikrinsav. Michaelis1 a szokásos adszor1 M i c h a é I i s L., Biochemische Zeitschrift, 7, 488 (1907)
