Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)

III. Csodahit, mystika, népgyógyászat

41 otermészet első csapásainak azon hitben ellenszegült, hogy győzedelmesen ki fogja vívni a küzdelmet és csakis gyengeségének érzetében dacolva hajolt meg.

Ezen. erőtlenségének érzete, melylyel a kérlelhetlen természettel szemben birt, azon hitben erősitette meg, hogy hatalmas ellenséggel van dolga, ki egyúttal uralkodik felette, ki az ura, s e meggyőződés eredetét adta az Istenfogalomnak.

Hatalmas ellensége elleni ótalmának ösztönszerü felkeresésében magától érthető, hogy az ember oly ellenséggel szemben, a kiről legkisebb képzelete sem volt, kinek lényege egészen idegen volt előtte, s kinek uralma ellen emberi fegyver erőtlen volt, gyenge maradt, s ennek addig kellett maradnia, mig ellenségét belső lényege szerint valamely magasabb, emberfölötti lénynek tekinté, mert ez ellen, minden ellenállásnak sikertelennek kellett maradnia.

Máskép nézett ki a dolog, midőn az ember a természetet, hatalmas ellenségét rokonának képzelé, midőn ezt emberi tulajdonságokkal, emberi gondolkodással s emberi érzelmekkel felruházd, szóval midőn a kérlelhetlen s legyőzhetlen erővel rátolt urát személyesítő; mert ily lénynyel szemben már lehetett harcba bocsátkoznia, ha nem is egyenlő fegyverrel.

Már magában véve azon gondolatnak, hogy határozott fogalmaihoz közelebb álló lénynyel van dolga, sokat kellett alioz járulnia, hogy az ember azon reménynek egy szikrájától át lett hatva, hogy a harcban tán győznie is lehet.

S mik voltak fegyverei ?

Rósz embert még haragjának leghevesebb nyilatkozataiban is szóval s ajándékkal megengesztelhetni. Emberi tulajdonságokkal felruházott urával szemben szinte ily módon várta az ember győzelmének legbiztosabb lehetőségét, midőn a szép szavakat az ima, az ajándékokat az áldozat alakjába öntötte.

A legprimitívebb vallási fogalmak bevezetésével párhuzamban szükségképen az orvostan isteni eredetéről szóló hitnek is kellett kifejlődnie.

Ahoz szokva, hogy minden őt érő nyomorúságban mindig csak egv és ugyanazon ellenségnek különbözőképen mutatkozó csapásait értse, az ember az őt bántott betegségeket szintén mint hatalmas ellensége által réá küldött bajt tekintette, s hozzá szokva ellenfélét ima s áldozat által kiengesztelni, kézzelfogható, hogy az ember ima s áldozat mellett az idők folyamán át mindig változatosabban alakuló, a betegség elűzésére szolgáló szereket, valamely isteni kifolyásnak tekintette.

A polytheismus beléptével, mely a külvilágnak minden az ember előtt nyilatkozó mozgását egyes istenség különös hatásköre alá rendelte, okvetlenül is be kellett következni, hogy a gyógyászat vagy valamely határozott istenséghez köttetett, vagy legalább határozottan körülirt és csakis orvosi célokra az istenségnek szentelt szertartásokkal kapcsoltatott össze, s igy látjuk az orvosi csodáhitet a klassikus ókor majdnem minden népénél.

Így látjuk ezt pl. az Indusoknál „ama titokzatos, mágikusán mint a gyermekkor vonzalmas Indiában, mely mint az emberi nem bölcsője az emberek első művelődését megérlelte, s az által nem csak dúsgazdagnak mutatkozott csodálatos állatvilágában, buján csirázó, pompás növényzetben s természeti szépségekben, melyek között kiemeltetnek a felséges termékenyitő folyók, hanem ragyogónak is a szellem illatja és sziue által, úgy ős művészetének csodáiban, melyek mint roppant templomi boltozatok csillognak, s a pagodákban s más építményekben szemeinket kápráztatják, mint költészeté-