Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)

I. A régi közegészségügyről

-۩f IS 0<*~

mérvben, a melyben a népeket legyőzték, agyrémeket sittek maguknak mint urait s minél rettenetesebbek lettek maguk, annál inkább kellett nekik hamis istenektől félniük. A vallás náluk mindenen áthatott, csak értelmükön és szivükön nem! (Gueudeville).

Habár a fent említett járványok majdnem általában éhség, háború s elhanyagolt 'hygienai állapotok folytán léptek fel, még sem követték az azoknak elhárítására szükséges utakat, hanem leetisterninmokat tartottak, kineveztek dic-tátort „ad clavum figendum" s az epidauriusokról kikérték maguknak azoknak istenét Róma számára !

De nemcsak a babonát vették át mint főrészt a görög örökségből, hanem az egyeseit a kormányra váló törekvésének tűrését; tönkre mentek a köztársasági elvek!

A köztársaságok a monarchiáknál sokkal képesebbek voltak, hogy az okosság s a hála utján nagy férfiakat teremtsenek, hogy azok következtében a nagy tömegben az utánzási vágyat ébreszszék fel. s így minden tekintetben egészséges viszonyokat alkossanak. De mihelyt az egyeseknek az önuralkodásra célzó törekvései utat törtek maguknak, az egyesek azon iparkodása által, hogy pénz s a nép ösztöneinek kódolása folytán tekintélyt és vonzalmat szerezzenek maguknak, lassanként oly erkölcsi romlásnak kellett belépnie, mely kezdetben csak felülről kiindulva, később a népben is oly megijesztő fokokra emelkedett, minőt a történelem más nemzeteknél alig tudna kimutatni. így az erkölcsromlás beléptével találkozunk már az orvosok utáni vágyódással, kiknek létét az előbbi egészséges Rómában alig tűrték ; a járványokat sokkal gyakrabban látjuk dühöngni s a császárok alatt még a hadseregben is a fényűzés az előbbi egyszerűség helyét foglalja el s az eddig észlelt erő helyett a császárok alatt valetudinariumokat kell a katonák után hordani.

De igen-igen sokáig nem javultak e viszonyok; akkor sem volt ez máskép, midőn Homer istenei a feledés homályába buktak.

Nem. lehet szándékom, hogy itt a középkori járványok aetiologiájába bocsátkozzam; én csak a mindenkori felfogásnál és gyógykezelésnél maradok.

Midőn pl. 993-ban Kr. u. a Yezuvnak nagy kitörése volt, légrontás által különnemű betegségeket okozott; főleg uralkodott az úgynevezett tüz- baj, szent tűz Olasz- és Franciaországban. A betegek belső égést éreztek, a hévtől elragadt tag leesett a testről és sokan meghaltak egy éj alatt. Meg is haltak rövid idő alatt magasrangu személyek, úgymint NY. János pápa (f 995), Hugó őrgróf (?, én inkább hiszem, hogy ez a 995-ben elhalt este-i Albert volt), J. Odo tours-i és chartres-i gróf (f 993), troyes-i II. Herbert (f 993), Rikhárd, rouen-i herceg (?), poitoui II. Vilmos (f 993. febr. 3-án), több francia püspök: troyes-i Manasse, páris-i Giselbert, chalöns-i Geboin. sz. Majolus (f 994).

Távol attól, hogy e személyek úgy sem egykorú halálozásában véletlent néztek volna, vagy hogy a fenntleirt betegségben egy lázas kór üszkös alakját hitték volna, segélyt kerestek a szentekhez való imádkozásban, a toursi Márton, bajor Odalrik s Majolus templomaiban. Különféle népek ösz- szetódulása egy helyen mindenesetre megint ártalmas volt.

Ep úgy tették az ostorozok (flagellantes) a fekete halál idejében. Sereges tódulásaik s a fajtalanságnak az által föltételezett kitörései tán nem kevesebb kárt okoztak, mint maga a fekete halál, melytől magokat szervezésük által menthetni hitték.