Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

kéznek beverni; süt — ha ez a betegre nézve nem épen fontos— néha simuljon is ő a mások kedvencz eszméjéhez. Nagyon hibázik pedig azon orvos , ki maga tár kaput némely beteg azon rósz szokásának, miszerint ez a rendes orvoson kívül titokban mástól is vesz tanácsot; de mindenek közt leggyalázatosabban vétkeznek isteni művészetünk ellen azok, kik a rendes házi orvos ellen áskálódva, ettől a beteg bizodalmát elorozni szem- telenkednek, ez által mintegy magoknak egyengetvén az alacsony utat azon házhoz. Ha azonban az orvosiszerek heh telenségéröl igazán meglennél győződve, ekkor a fő s szent czél érdekében — félre áin minden legkisebb ügyfél iránti szinelgéssel; sürgős esetben a kötelesség és lelkiismeret sugallata szerint kell rögtön cselekedni — a nélkül hogy ügyfelek iránti igazságtalan bánásmód vádja alá eshetnők; de ha késni nem veszélyes ajánlj a betegnek orvosi tanácskozást, vagy keresdfp! titokban a házi orvost, és szerényen tedd figyelmessé a nem helyeselhetőkre nézve. Ha pedig az történnék, hogy a beteg eddigi orvosához minden bizodalmát elvesztette, s egész leikével rajtad csüng, illy esetben benső vágyának engedni köteles vagy, mert a mint egy részről a beteg bizodalmát erőszakolni nem lehet, úgy más részről azt nem méltányolni — nem szabad. Sőt az illy kényes ügyben nyíltan megkell kísérteni a lehető kiengesztelést is, és a betegnek előbbeni orvosa elleni kifogásait s netalán alaptalan rágalmait, — mellyekkel sokszor csak az áttolt megválást mentegetni szokta, — távolról sem illenék, hallgatólagosan mintegy megerősíteni ; ugyan is egyfelől méltatlansággal is illethetnek ügyfelünket, de más részben a beteget is azon hitében erŐ- sithetnők meg, hogy az eddigi fonák bánásmóddal nem csak a drága idő veszfegettetett el, hanem maga a betegség is makacscsa s tán gyógyúhatlanná fajult el