Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

31

hűlni is kezd; azonban kévés idő múlva lesütött szemekkel azt is fölfedezi beteged: hogy 6' viselös is, s te — ezen meg nem ütődve — a megkezdett utón erélyesen üldözöd a bujakórt; azonban egyszerre csak lábdagot veszesz észre, s most már tartani kezdesz a hős gyógymódtól, mert Őszintén megvallva — vizkórt képzelsz; — ezen hiedelmedben falán elnézed a bujakór dühöngését egy darabig, — és minden szereket a láb szembetűnt daga ellen intézsz; azonban megállj kérlek, s győződjél meg, ezt a legrosszabb tapintattal tennéd, mert az alatt a bujakor uj erőre kapva borzasztó pusztításokat teen- dene, te pedig a képzelt ellenség ellen siker nélkül vesztegethetnéd erődet. A dolog kimenete legbizonyosabban fölfog világosítani: — ugyan is megszületvén a magzat — a vizkóros láb minden dagtól, s legkisebb csoda nélkül mentesülni fog. Több hasonló eseten kívül, még másokra is rá bukkan az ifjú orvos, hogyha — mihelyt rögtön nem érve el a kívánt czélt, — tüstént más meg más orvosi szerek után kapkod, nem gondolva komolyan meg, miszerint sok bajoknál minden a mit tehetünk, abban határozódik, hogy ezeknek természetét rosszabbra változni ne engedjük, és veszélyteljes lefolyásukat, — ha meggátolni nem vagyunk képesek — kissé késleltessük.

Azon ferde szokáson kívül, miszerint némelly — a mint most mondók — az orvosi szereket könnyen vál- toztatgatja, másik tetemes hiba : azok adaguivul nagyon felénkén, vagy igen is vakmerőén bánni. Dicséretre, és igen tiszteletre méltók ugyan a gyógyászatnak azon szabályai, mellyek átalában minden gyógyszereknek, kiváltképen pedig a hősszereknek ovatos, és elővígyázattali használását parancsolják. Azonban a mások kényének vakon bókolni, és a kimutatott utról minden legkissebb eltérést bűnnek nézni szolgaias, — és