Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

23

re veszi, könnyen fel bírja ezt fogni. Azon hirtelenke- dő orvos, ki alig hogy néhány kórjelenetet tapasztalt, magát azonnal a betegség bizonyos ismeretségére el- jutottnak véli, s egy illyen ingatag alapra fekteti minden bánásmódját, és vi,nem maga a valódi ellenség ellen , — hanem egy ollyan ellen, — a minőnek azt az ő megcsalatott képzelete rajzolja; — csoda-e ekkor» ha a baj mindig nagyobb erőre kap, és a természetnek jótékony ereje, az orvosban helyezett bizalommal együtt tönkre jut? A dolog példa által legvilágosabb lesz: hivatnak egy sudár, szú’kmellü szabó mesterhez, ki u- gyancsak köhög, s hangvesztve köszönt beléptedkor, s még véreset is köp; ezen esetben tán nagyon is világos előtted a baj, és te a köhögés, és rekedtség kinozta beteget — merő jó szivből — tán nem is akarod terhelni további hosszas kérdezősködéssel, hanem meg határozva a kórállapotot, — és tudós képpel tüs- tint a helyes gyógymódot is rögtönözöd; — de térj vissza kérlek kedves barátom! s vedd jól fontolóra, váljon egy pár kérdés, mellyet újabban hozzá intézel nem nyujt-e némi világosságot némi -— azóta támadt — kétségeidre ? és ime a köhécselő beteg sipítő hangon mondja el, hogy bizonyos küley, melly ujjai közt kellemetlenül viszketett, valami vénboszorkánytól kapott kenőcs által, s csodálatoskép űzetett el róla nem régiben; — s még alig volt egészen jól, — midőn meghűlés következtében a mostani ,náthát s köhögés meglátogatta. Mint rogyik most öszve ingatog orvosi építményed, ezen néhány íől hozott — de fontos okoknál fogva; — fogsz-e ekkor többé kétkedni melly oldalról támadd meg, s űzd ki az ijesztő álarcz alá rejtőzött rozsát ? — Elhallgatom azon kárhozatos szokást, miszerint némellyek, még ma is, különbség nélkül minden görcsöt az asszonyoknál egyedül a mellből származtat, Ü