Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

II. A gyógyászat történelméből azt látjuk, hogy annak minden törekvései, ösztönszerüleg, az emberbenlévő élet-erjedésnek rendezésére voltak irányozva

48

elementumai valának a szesz (spiritus), só, kén, viz, és a föld. A testbeni belső mozgásokat erjedéssel jelezte. A lázas állapotban jelenkező nagyobb hőfokot és sebesebb vérmozgást részint a vérből, mely mint az erjedő bor feldagad, részint a szívben lévő élesztőből (fermentum) származtatta. A savany és lúgany fejlésére kevés tekintettel volt. Az idegeknek is főszerepet engedett a hysteria, hypochondria és roszindulatu lázas bajokban.

Bellim Lörincz (1643—1704.) a testben lévő kiválasztási folyamatokat élesztő közreműködéséből származtatta, mely a kiválasztó szervekhez képest külön sajátsággal bír, és a hozzá eljutott vérrel keveredve az illető váladékokat (secreta) kiállítja. Szerinte a lázas és lobos állapot a legkisebb véredényekben lévő vérnek megalvadásából következik.

Sydenhavi Tamás (1624—1689.) ángolhonban, a nedvek felpezsgését, fővését, erjedését és rohadását elismervén a betegségeket részint az Atmosphära behatásából, részint a nedvek különböző erjedéséből és ro- hadásából származtatta. Ezen a betegségeket nagyrészben nedvekből származtatókkal (hum or álpátho log okkal) szemben állottak azok, kik a betegségeket a szilárdrészekből vélték kiindulni, az úgynevezett solidárpátholo- gok. Ezek ugyanis az Aristoteles-féle feleslegességi és hiányossági okokat a szilárd részekben lévő zsongra (tonus) alkalmazva, mint Baglivi György (1669—1707,) s mások, minden betegségeket a testben lévő szilárd részek tónusának nagyobb vagy kisebb voltából származtattak.

Úgy a solidárpáthologok valamint a humorálpátho- logok is nem mentek volna szélsőségekbe nézeteikkel és igen szépen összeegyeztethették volna véleményeiket az erjedési elmélettel, ha tudták volna, mint jelenleg tudjuk, azt, hogy az erjedés az élesztő sejtek mint szilárdabb részek nélkül épen úgy nem történhetik ren-