Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

II. A gyógyászat történelméből azt látjuk, hogy annak minden törekvései, ösztönszerüleg, az emberbenlévő élet-erjedésnek rendezésére voltak irányozva

a rendes fokon felül vagy alul történő folyamata tesz a betegséget. Tehát: sem csupán a természetesnek nevezett, sem a kizárólagosan gyógyszerelö gyógyrend- szer, s még kevésbé annak vagy ennek egyes szükebbre szorítkozott gyógymódjai külön magukra nem elégségesek, nem czélszerüek s tehát az orvosi gyakorlat általános alapelvéül el sem fogadhatók.

Egy gyakorlati józan elvű orvosnak minden egyes betegségnél, mivel ez az erjedések rendetlenségében áll, a betegnek egyénisége és viszonyai, betegségének minősége és fokozata, továbbá az erjedést általában módosító szerek és hatányok természetes befolyása és alkalmazási módja felől tisztában kell lennie. Csak ekkor lehet az orvosi kezelés biztos és a benne helyezett bizalom alapos.

Egy orvos minél kevesebb számú gyógyszerekre és gyógyhatányokra szorul, vagy a már megnevezett gyógyelvek közül minél kevesebbre szorítkozik, annál szükebb látköre van és annál bizonytalanabb az ő gyógyeljárása. Az életerjedést a természet mindannyi rendelkezésében lévő chemiai anyagszerekkel és physi- kai hatányokkal kell megindítani, fentartani és megvédeni.

A természet legnagyobb mester, a legjobb orvos. Kövessük útját és kezelési módját, mely nem más mint az erjedések kapcsolatos rendezése. Éhez pedig minden chemiai és általános physikai lehető ismereteink egyaránt szükségesek, és kimaradhatlanok.

Már csak azon egy tény és igazság is, minélfogva úgy az egészségnek fentartására, miként a beállott betegség meggyógyitásárá is a chemiai és általában physikai hatányok nem kizárólagosan csak egy anyagszerre vagy hatányra szorítkozva, hanem a legváltozatosabb terjedelemben és fokban többféle szerek és hatányok üdvösen és czélszerüen működnek össze, épen úgy, miként az egyszerűbb erjedési folyamatok rendben tart- hatásánál is, ezen tény és igazság, igen, ujjal mutatja,