Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)
II. A gyógyászat történelméből azt látjuk, hogy annak minden törekvései, ösztönszerüleg, az emberbenlévő élet-erjedésnek rendezésére voltak irányozva
34 alakban és többé-kevésbé téves elvből merültek fel, azok maradtak évezredeken és századokon keresztül fenn, melyek legalább részben helyeseknek, hasznosaknak és üdvöseknek mutatkoztak. S miután mindeniknél annyiban látjuk az üdvös hatást, a mennyiben az erjedést szabályozza és rendezi, önkényt kitetszik, hogy az erjedés szabályozása a főelv, melyből mindenik gyógymódnak kiindulnia, s egyszersmind azon czélpont, melyben összetalálkoznia kell. Igaz ugyan, hogy minden erjedéseket az emberi testben külön-külön nem ismerünk oly szabatosan mint a mustét, mert az orvosi tudomány még odáig nem jutott. De czélunk épen az, hogy az orvosi tudományt azon útba tereljük, melyen haladva ama czélhoz jut. Beismerve az emberbeni erjedések létét és fontosságát, kitanulva azoknak egyes külön és együttleges vegyfolyamatát, képesek leszünk az ember egészségét fenntartani, vagy ha megbomlott helyreigazitani, épen úgy, miként egy pinczegazda képes mustját ha igen czukorgazdag, vagy igen czukorszegény, szóval ha minőségileg vagy mennyiségileg hiányos tartalommal birva a természettől igen gyenge vagy igen erős lenne is, mesterségesen azzá és olyanná művelni és kezelni, mivé és minővé akarja. Lássuk tehát, hogy miként jártak és járnak a különböző gyógymódok és gyógyrendszerek, különböző elvekből kiindulva és különböző utakon haladva is, ugyanazon egy alapon és czélfelé. A természetes gyógyrendszer alkalmazza mindenek felett a vizet belsőleg ivásra, vagy külsőleg fürdésre vagy borongatásra. Ha belsőleg alkalmazta vagy alkalmazza tulmennyiségben, mint Priessnitz, az által az erjedést a testben mérsékelni, gyengiteni akarta, mert kétségtelen az, hogy tulmennyiségü viznek a testbe adása által, annak minden nedvei meghigittattak, meg- higítás által pedig az erjedés lassúbb és gyengébb lesz.
